Sun: új marketingvezető, négy új berendezés

Kovács Attila, 2007. november 30. 14:33

Négy technikai (StorageTek 5800, Sun Blade6048, Ultra 10, Sun Switch 3456) és egy személyi vonatkozású (Polner Tamás) bejelentés hangzott el a Sun Microsystems Magyarország mai sajtótájékoztatóján. Novembertől Polner Tamás a Sun új marketingigazgatója. A több mint tíz éve a Sun Magyarországnál dolgozó, technikai kötődéssel is rendelkező szakember az utóbbi három év során a partnerkapcsolatokért volt felelős (Az új partnerkapcsolati igazgató személye még nem ismert).

Zsemlye Tamás, a Sun munkatársa mutatta be az új Sun StorageTek 5800 ("Honeycomb") tárolórendszert. A nagy mennyiségű fix adat tárolására készült skálázható berendezés néhány jellemzője: RAIN architektúra, SunFire x2100 alapú, Solaris 10 fut rajta, 3GB RAM, 4x500 GB SATA, load-balance switch, egyetlen IP címen érhető el, egymásra épülő node-ok, többszörös hardverhiba-védelem, a klienskönyvtárak Java és C implementációk. A dinamikus adatok menedzsmentjére nem optimalizált tárolót Magyarországon legelőnyösebben bármifajta média vagy pl. a NAVA céljaira használhatnák.    

Fischer Erik, a Sun vezető mérnöke ismertette a másik három Sun újdonságot, amelyek közül kettő (Blade 6048 és Ultra 10) Magyarországon is érdeklődésre tarthat számot. Az új Opteron processzor alapú pengeszerver szélesebb doboza (19 helyett 24 hüvelyk) 4x12 pengét tartalmazhat.  Rackenként 384 (rövidesen 768) mag (7Teraflop) található, a négy cpu-s Bacelona alapú pengék egyenként 128 GB memóriával rendelkeznek, a flash mérete 8 GB. Megjelenése az új AMD processzor piacra kerülésének a függvénye, Fischer szerint ez a dátum 2008 első negyedévére tehető.

Az Ultra 24 az első olyan Sun munkaállomás, amit Intel processzorral szereltek.Jelenleg a világ leggyorsabb egy cpu-s CAD munkaállomása. Processzor: Core2 Duo, vagy Quad, vagy Extreme; az NVIDIA grafikus kártyákat támogatja; nyolc féle operációs rendszer futhat rajta. Az Ultra 24 az első PCI-Express rafikus busszal szerelt Sun munkaállomás, ugyancsak a Sun első négymagos processzorral szerelt munkaállomása.

A Sun Datacenter Switch 3456 néhány műszaki bravúrt is tartalmazó berendezés, amely a világon az első, gyetlen házba telepíthető, petaléptékű környezetekre létrehozott kapcsoló. A maelérhető legnagyobb teljesítményű Infiniband kapcsoló telesítményének tizenkétszeresét nyújtja. Néhány további jellemző: 110 Terabájt/sec belső sávszálesség, redundáns hűtés és tápellátás.

A tájékoztatón további hírek is napvilágot láttak: a Solaris 10 operációs rendszer regisztrációinak a száma meghaladta a 11 milliót a világon;
a Sun OEM partnere lett a Dell és az IBM; IBM zSeries számítógépeken is működik az Open Solaris operációs rendszer.   

Kulcsszavak: szerver tároló CIO Sun-hu Sun

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05