Mégsem köteles hálózatfüggetlen iPhone-okat forgalmazni a T-Mobile

Kiss Ádám Zoltán, 2007. december 4. 21:36

A Vodafone hálózatfüggetlen Apple telefonok forgalmazását követelte a T-Mobile-tól, a német bíróság első ítéletében helyt adott a kérésnek, most azonban megváltoztatva korábbi döntését, elutasította azt.

A korábbi döntés nagy érdeklődést váltott ki, mivel ha megmarad jogerős ítéletnek, akkor precedenst teremtett volna és megváltoztathatta volna az európai szolgáltatók gyakorlatát. Az ügyet az váltotta ki, hogy az Apple az eddigi gyakorlattal szemben nemcsak hogy egyetlen szolgáltatóval kötött megállapodást készülékei forgalmazásáról, de egyben a beszélgetések utáni forgalomból is részesült. Ez megmagyarázza, miért volt olyan fontos a hálózatfüggő szerződések kötése, valamint azt is, hogy a T-Mobile-nál 399 euróért beszerezhető iPhone miért került volna kártyafüggetlen verzióban jelentősen többe, 999 euróba. Az Apple és partnerei nem tették közzé, milyen jutalékot kap a gyártó a beszélgetések után, de az elemzők 10 és 30 százalék közötti összegre tippelnek, mindkettő jelentős. A T-Mobile örömét fejezte ki a döntéssel kapcsolatban, ám az igazi nyertes vélhetően az Apple, mely idén már 1,4 millió iPhone-t adott el, és 2008-ban további 10 millió értékesítését tervezi kibővülő termékpalettával. A számok tükrében nem kell matematikaprofesszornak lenni, hogy belássuk, hatalmas összegekről van szó, amikor 10 milliós szorzóval számolunk.

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09