A Magyar Telekom kapta meg 2007-ben az Üzleti Etikai Díjat

forrás Prim Online, 2007. december 5. 19:22

A Magyar Telekom kapta meg 2007-ben az Üzleti Etikai Díjat a „Nagyvállalat” kategóriában. A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke adta át Christopher Mattheisennek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatójának Budapesten a Sofitel hotelben rendezett Díjátadó Gálán 2007. december 4-én.

Christopher Mattheisen a díjátvétel alkalmából egyebek között elmondta: „Magyarországon az emberek nagy többsége ügyfele a Magyar Telekom Csoportnak, használja a szolgáltatásainkat, kötődik a vállalathoz valamilyen formában. Egy ilyen piaci pozícióban etikusnak lenni, etikus üzleti magatartást tanúsítani nem lehetőség, hanem kötelesség.
A Magyar Telekom Csoport jellemzően piacvezető mindabban, amit csinál. Az üzleti siker, a kimagasló teljesítmény azonban a szolidaritás kötelezettségét rója ránk. Annak a felelősségét, hogy az ebből származó hasznunkból okosan és hatékonyan adjunk vissza a közösségnek. A felelős gondolkodás, a társadalmi jólét ugyanis a vállalat létének is alapfeltétele. Ez a díj azt jelenti számomra, hogy jó úton járunk, sikerül az elveink szerint dolgoznunk.”


Nyolcadik éve rendezi meg a Piac és Profit üzleti magazin az üzleti élet egyik rangos eseményét, az Üzleti Etikai Díjátadást. A díjat 2000-ben, a Budapest Klub alapítója, László Ervin professzor és Demcsák Mária, a Piac és Profit üzleti magazin főszerkesztője alapította. Az átadott díj segít elterjeszteni a hazai gazdasági szereplők körében a társadalmi felelősségvállalás gondolkodásmódját.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09