15 éves az SMS

Milkovits Gábor, 2007. december 9. 07:44

A technológia fejlesztésében úttörő szerepet játszó brit Airwide Solutions szerint a cég továbbította a történelem első sms üzenetét, a Vodafone hazai hálózatán.

A vállalat szerint a első sms-t 1992. december 3-án küldte Neil Papworth, az Airwide mérnöke Richard Jarvis-nak, a Vodafone munkatársának. Az üzenet szövege a fantáziadús „Merry Christmas” volt, és egy személyi számítógépről továbbították egy Orbitel 901 készülékre, amely azon kívül, hogy 900 MHz-es GSM hálózaton üzemelt, egyáltalán nem emlékeztetett mobiltelefonra. Az első mobiltelefonba beírt és onnan egy másik mobilra továbbított sms-t 1993-ban küldte el a Nokiánál mérnöki gyakorlatát végző Riku Pihkonen. Szintén még ebben az évben indították be az első üzleti sms-szolgáltatásokat a norvég Telenor-nál és a brit BT Cellnet-nél (ma O2).

A technológia az életképes előfizetési konstrukciók híján sokáig meglehetősen lassan terjedt, a hiányosságok kiküszöbölése után csak a ’90-es évek végén kezdte valóban meghódítani a közönséget, ezután azonban ellenállhatatlanul népszerűnek bizonyult. A BBC szerint Nagy-Britanniában hetente egymilliárd sms-t küldenek, és a mobiltelefonos rövid szöveges üzenetek száma az Egyesült Államokban is eléri a több tízmilliárdot havonta.

Kulcsszavak: mobilszolg SMS

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09