Navigációs termékforgalmazót büntet a GVH

Kovács Attila, 2007. december 11. 15:43

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ma arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Versenytanács megállapítása szerint a Navi-Gate Kft. és társai a gazdasági verseny korlátozására alkalmas viszonteladói szerződéseket kötöttek, amelyekben rögzítették a navigációs PNA Garmin készülékek, valamint a PDA-kon futó I-Go szoftverek végfelhasználói árait. A jogsértés miatt a Navi-Gate Kft. 43 millió forint bírság megfizetésére köteles.

A gépkocsi navigációs berendezések nagy részét a navigációs célszámítógépek (PNA-k, ilyen a Garmin nevű termék) és a GPS-képes kézi számítógépek (PDA-k, amelyekre külön navigációs szoftver telepítése szükséges, ilyen szoftver az I-Go is) teszik ki.

A GVH azért indított eljárást, mert felmerült a gyanú, hogy a GPS készülékek piacán a Magyarországon piacvezető Garmin készülékeket hivatalosan kis- és nagykereskedőként is forgalmazó Navi-Gate Kft., valamint a termékeket kiskereskedelmi forgalomban értékesítő viszonteladók között megállapodás jött létre a Garmin termékek kiskereskedelmi árára vonatkozóan. A GVH később kiterjesztette a vizsgálatot az I-Go navigációs szoftverek értékesítésére kötött viszonteladói szerződésekre is.

A Navi-Gate Kft. által az I-Go és Garmin termékekre kötött viszonteladói szerződések egyértelműen olyan tartalommal kerültek megfogalmazásra, hogy a termékekre kikötött ajánlott végfelhasználói/fogyasztói árak a valóságban fix árként érvényesültek, mivel az attól való eltérés csak a Navi-Gate Kft. írásbeli beleegyezésével volt lehetséges. A Garmin szerződések nagy része tartalmazta, hogy a viszonteladók „önhatalmú” árváltoztatása esetén az importőr Navi-Gate Kft. visszavonhatja az érintett disztribútor forgalmazási jogát.

A saját célra vásárló, az egyetlen terméket sem vásárló, illetve a szerződés árrögzítést tartalmazó rendelkezéseinek megvalósulásáért aktívan fel nem lépő kereskedőkkel korábban megszüntetésre került az eljárás. Ezt követően a GVH csak az árrögzítés végrehajtásában tevékeny szerepet vállaló viszonteladókat – a Bonver Zrt.-t, a CHS Hungary Kft.-t, a GPS Trade Kft.-t, az EC-CO Kft.-t, az LCP Systems Kft.-t, a Parts Center Kft.-t, a WorldGate Kft.-t és az RRC Hungary Kft.-t – valamint az árrögzítő klauzula érdemi létrehozóját a Navi-Gate Kft.-t, az I-Go szoftverek tekintetében pedig az értékesítési lánc tetején álló termékfejlesztőt, a Nav N Go Kft.-t szerepeltette az eljárásban.

A GVH a rendelkezésre álló viszonteladói szerződések, a viszonteladókkal folytatott levelezések, e-mail váltások és egyéb bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a szerződésekben szereplő végfelhasználói ármegkötések a gazdasági verseny korlátozására alkalmasak. A Garmin készülékeket forgalmazó Navi-Gate Kft. és az I-Go szoftver fejlesztője nem tudták meggyőzően bizonyítani, hogy az érintett piac csekély súlyú szereplői lennének, ezért versenykorlátozó megállapodásuk a törvényi tilalom hatósugarán kívül esne.

A GVH az eljárás alá vont vállalkozások közül csak a Navi-Gate-tel szemben szabott ki bírságot, mert az eljárás során bizonyítást nyert, hogy az árklauzula megfogalmazása, végrehajtása és ellenőrzése tekintetében a kft a jogsértés kezdeményezőjének és érdemi működtetőjének minősült.

Kulcsszavak: jog GVH GPS

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

A Continental SportContact 7 nyerte az Auto Bild sportscars kiadványának tesztjét

A Continental SportContact 7 gumiabroncs első helyezést ért el az Auto Bild sportscars kiadványa által végzett UHP nyári gumiabroncs-teszten (24/4. szám), melyen „tesztgyőztes” és „példamutató” minősítést kapott. A nagy teljesítményű autógumi hat nemzetközi gyártó modelljével szemben győzött: 1,2-es összpontszámmal a teszt első helyezettje lett. A szerkesztők a 265/35 R 19-es méretű autógumit egy Mercedes AMG GT első-, míg a 295/30 R 20-as méretű modellt annak a hátsó tengelyén tesztelték, összesen kilenc tesztszakaszban, vizes és száraz utakon egyaránt.

2024. április 13. 10:47

A Continental abroncsa megnyerte a német Auto Zeitung autógumi tesztjét is

Az Auto Zeitung német autós magazin szerkesztői legutóbbi nyári gumiabroncs-tesztjükben a Continental PremiumContact 7-et nevezték meg a „ragyogó győztesnek" (24/7. szám). Mind a vizes, mind a száraz vezetési teszteken a legmagasabb pontszámot érte el. A lap szakértői a 225/45 R 17-es méretben kilenc gumiabroncsot vizsgáltak egy BMW 120i-n, összesen 13 kritériumot szem előtt tartva. Európai, ázsiai és amerikai abroncsmárkák termékeit mérték fel.

2024. április 3. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50