Kettős kinevezés a Microsoft Magyarországnál

forrás Prim Online, 2007. december 14. 13:58

A Microsoft Magyarország ma bejelentette, hogy 2008. január 1-jétől Takács Péter, a Microsoft Magyarország kereskedelmi igazgatója tölti be a vállalat kelet-közép-európai régiójának kis- és középvállalati értékesítési igazgatói posztját. Feladata a Microsoft müncheni régióközpontjában a cég legdinamikusabban növekvő üzleti területén új értékesítési stratégiák kialakítása lesz. Utódjának ezzel egy időben a Microsoft Magyarország ügyvezetője Kali Istvánt nevezte ki; a jövő év elejétől ő látja el a vállalat kis-és középvállalati üzletágának igazgatói feladatait.

Az informatikus mérnöki diplomával rendelkező Takács Péter (37) 2001. márciusa óta tölti be a Microsoft Magyarország kereskedelmi igazgatói posztját. Jelentős szerepet játszott a Microsoft Business Solutions üzletág elindításában, amely a 2007-es évben a második legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező ERP megoldás lett a hazai piacon. Nevéhez fűződik a szoftverbérleti konstrukció magyarországi meghonosítása, amelynek eredményeivel a Microsoft Magyarország világszinten is az egyik legsikeresebb leányvállalat lett. Irányítása alatt a kis- és középvállalati üzletág árbevétele négyszeresére növekedett.

A közgazdász és mérnöki diplomával rendelkező Kali István (37) 2000 májusában csatlakozott a Microsoft Magyarország csapatához. Két évig középvállalati account managerként dolgozott (Mid-Market Large Opportunity Manager), ezután nevezték ki a cég középvállalati üzletágvezetőjévé. 2006. júliusában, az OEM szervezet létrejöttével egy időben megbízatást kapott az önálló üzletág kiépítésére; ekkortól lett tagja a Microsoft Magyarország felsővezetői csapatának.

„Mindig büszkeséggel tölt el, ha kulcspozíciókat házon belül sikerül betöltenünk; külön sikerként értékeljük továbbá azt, hogy a Microsoft regionális vezetésébe Vityi Péter korábbi ügyvezető igazgató után újabb magyar kolléga került be. A mai nappal két kulcsemberünk léphet újabb pozícióba, és hiszem, hogy ezek a változások a Microsoft Magyarországot még sikeresebbé teszik majd” - nyilatkozta a bejelentéssel kapcsolatban Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

Kulcsszavak: CIO Microsoft-hu

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09