Az AOL nem fejleszti tovább a Netscape-et

Milkovits Gábor, 2007. december 31. 09:56

Az AOL bejelentette, hogy nem fejleszti, illetve 2008. február 1-je után nem is támogatja a webböngészés elterjedésében úttörő szerepet játszó Netscape Navigator programot.

A Netscape Navigator-t Marc Andreessen, az első népszerű böngészőnek számító Mosaic társszerzője fejlesztette ki, miután az egyetemet befejezve létrehozta a Netscape Communications vállalatot. A szoftver első verziója 1994-ben látott napvilágot és a ’90-es évek végéig uralta a böngészőpiacot. A későbbiekben azonban a versenytársak termékei felnőttek hozzá, és különösen nagy csapást jelentett, amikor a Microsoft elkezdte a Windows-zal együtt saját, Internet Explorer böngészőjét forgalmazni. Ez a lépés aztán széles publicitást nyert pereskedést eredményezett, amelynek végén a Netscape több engedményt is kapott a Microsofttól, korábbi piaci pozícióját azonban ezután már nem sikerült visszanyernie. A böngésző sorsát aztán az 1998 óta tulajdonos America Online 2003-as lépése pecsételte meg, amikor a Netscape fejlesztőcsapatának jelentős részét elbocsátotta.

A Netscape szoftverfejlesztőinek jelentős része a Mozilla Alapítványnál talált munkát, ahol részt vettek a mára mintegy 16%-os részesedést szerzett Firefox böngésző létrehozásában. Az AOL egy ideje éppen a Firefox-ra való áttérést szorgalmazza a Netscape-felhasználók számára, akik 2008. február 1-je után sem biztonsági sem egyéb frissítéseket nem tölthetnek majd le szoftverükhöz. A korábbi verziók továbbra is letölthetők maradnak – támogatás nélkül – a Firefox-felhasználók pedig kiegészítők segítségével „Netscape-külsejűvé” tehetik böngészőjüket. A Netscape Navigator piaci részesedése jelenleg mindössze 0,6%, szemben a ’90-es évek közepének 90% feletti arányával.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05