Négyen együtt: kereskedelmi DVB-H mobiltv 2008 végén?

Kovács Attila, 2008. január 8. 16:22

Mobiltelefonos televíziós műsorvételi bemutatóval egybekötött közös sajtótájékoztatót tartott ma Budapesten az Antenna Hungária (AH), a T-Mobile, a Vodafone és a Nokia Siemens Networks (NSN). Az eseményen a mobiltelevíziós kísérletben együttműködő társaságok vezetői, Jean-FrancoisFenech (AH vezérigazgató), WinklerJános(Magyar Telekom vezérigazgató-helyettes), Podhorányi László (Vodafone vezérigazgató-helyettes), Ésik Róbert (NSN ügyvezető igazgató) számoltak be a kísérlet jelenlegi helyzetéről, a teszt újdonságairól.

A nyolc hónappal ezelőtt ugyanebben a témában foyt kisérletről tartott sajtótájékoztatóhoz képest a legmarkánsabb változás, hogy akkor csak a T-Mobile és az AH működött együtt egy DVB-H alapú mobil tv-s kisérletben, azóta viszont csatlakozott a Vodafone és a NSN, utóbbinak a mobiltv-platformján és két végkészülékével folyt az utóbbi hónapokban a munka, illetve fog a következő két hétben lezajlani egy "friendly user" felhasználói próba. Tenet szerint a platform minden mobiltársaság számára rendelkezésre áll. Ha a digitális tévé tender időben meglesz hirdetve, reméli, hogy még az év vége előtt megkezdődhet a kereskedelmi mobiltv-szolgáltatás. Winkler kiemelte, nagyon hisz a különböző képernyők jövőbeli sikereiben, számára különösen megragadó a DVB-H mobiltv-képes készülékek egyetlen tévégombja. A terveik szerint megrendelőiknek a közszolgálati csatornák mellett pl. a HírTV és a prémiumcsomagban a Sport1 és Sport2 csatorna is fogható lesz. Reményét fejezte ki, hogy a vezető készülékgyártók a kereskedelmi szolgáltatás idejére kellő választékú és kellő számú mobilkészüléket fognak kínálni. A jelenlegi kisérletek Nokia N92 és N77 készülékeken folynak (a korábbi tesztek során használt Samsung és Sagem készülékekkel az NSN platformon nem folynak kisérletek). Megemlítette, hogy a mai olaszországi díjaknál (19 euró/hó) kevesebbért szeretnék majd kínálni a T-Mobile-nál a szolgáltatást. Podhorányi kiemelte: többféle üzleti modell lehetséges, de a konzorcium még nem döntötte el, melyiket választja. Ésik hangsúlyozta, hogy a NSN keretein belül Magyarországon 800 fő dolgozik, akik közül négyszázan a k+f tevékenységgel vannak elfoglalva. Kijelentette, 2010-re már több mint 10 millió mobil tévézésre alkalmas mobilkészülék lesz használatban a világon. Később ennek a számnak a növekedése tovább gyorsul. NagyRóbert (NSN) Nokia N77 készüléken mutatta be a kisérleti eredményeket. A teszt során 11 csatorna került kisugárzásra. A jelenlévők az m1, m2 és Duna Tv műsorait követhették a mobilkészüléken, illetve annak képernyőjét egy kivetítőn. További alkalmazások: elektronikus újság, egy darab interaktív csatorna. A Prím Online többféle, "mobil tv-re kész" készülékkel kapcsolatos kérdésére Ésik kijelentette, amire elindul a kereskedelmi szolgáltatás, mindenképpen nagyobb Nokia-választék lesz. Más gyártók rendszerbe állításáról a jelen lévő szakemberek közül senki sem nyilatkozott. A Prím Online további kérdéseire kapott válaszok:
 

  • a "mobiltv-képes" normál high-end készülékek ára 300-400 euró közötti lesz (Winkler: a T-Mobile támogatni fogja ezeket a mobilokat),
  • a mobiltv kikerülhetetlenné fog válni a tartalom tulajdonosai számára,
  • több száz millió forintot költöttek eddig a már 11 hónapja folyó kisérletre, és újabb több száz milliót terveznek még a tesztekre költeni, a hálózat értéke milliárdos nagyságrendű,
  • sem a T-Online, sem a Vodafone nem tudja ma megmondani, mekkora felhasználószámmal rendelkezik majd a kereskedelmi szolgáltatás beindulását követő 12. hónapot követően,
  • az infrastruktura rendszer ma már teljes egészében (fejállomás, tartalomvédelem is) Nokiától származik.        

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09