Távozik Jeff Raikes, a Microsoft egyik "nagy öregje"

Milkovits Gábor, 2008. január 14. 20:34

Távozik a Microsofttól Jeff Raikes, a Microsoft üzleti részlegének elnöke, az Office programcsomag felelőse, aki 1981 óta dolgozik a szoftverkonszernnél.

A bejelentés értelmében Raikes szeptemberig marad a cégnél, majd posztján Stephen Elop, a Juniper Networks korábbi operatív igazgatója fogja felváltani. A kanadai születésű Elop 2003 és 2006 között a Macromedia vezérigazgatója volt, majd röviddel azután, hogy az Adobe felvásárolta, távozott a cégtől. 2007. januárjában lett a Juniper Networks operatív igazgatója, és sajtóvélemények szerint elszántsága és kitartása megfelelő jelöltté teszi a fontos Microsoft-posztra. Az üzleti részleg elnökeként Jeff Raikes többek között az Office, az Exchange és a Dynamics szoftverekért is felelős, így Elop feladata a jövőben az lesz, hogy ezek pozícióit megvédje a konkurenciával, így a nyílt forráskódú alkalmazásokkal, illetve a Google-éhoz hasonló web-alapú megoldásokkal szemben. Raikes részlege 16 milliárd dollár bevételt termelt 2007-ben, ami a teljes Microsoft-forgalom mintegy harmadát tette ki.

Raikes egyike a Microsoft azon vezetőinek, akik szinte a kezdetektől a vállalatnál dolgoznak; ő maga egész pontosan 1981-ben csatlakozott a céghez. Távozása nem az egyedüli a cégnél: Jim Allchin, a Windows-üzletág vezetője nagyjából egy éve jelentette be, hogy otthagyja a vállalatot, az alapító Bill Gates pedig az év végén szintén végleg távozik a Microsofttól. A hivatalos indoklás szerint Raikes döntése mögött semmilyen konfliktus nem áll, a 49 éves vezető csupán befejezettnek tekinti karrierjét a szoftvercégnél, amelyet két komoly új verzió, az Office 2007 és az Exchange Server 2007 kibocsátásával koronázott meg. Az év vége után egyedül Steve Ballmer vezérigazgató marad a Microsoft vezetésében a régi garnitúrából.

Kulcsszavak: Microsoft CIO +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09