A Nokia Bochumból Magyarországra is telepíti a mobiltelefon-gyártást

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 16. 10:21

A Nokia bezárja a németországi Bochumban lévő mobiltelefon-gyárát, a termelést Magyarországra, és Romániába, illetve Finnországba telepíti át - közölte kedden a finn vállalat szóvivője Helsinkiben. Arja Suominen azzal indokolta a döntést, hogy a bochumi gyár már nem versenyképes még egy jelentősebb beruházás révén sem, a gyártást alacsonyabb költségű országokba viszik.

A tervek szerint még az első negyedévben beindul a termelés a Nokia újonnan létesítendő kolozsvári üzemében, amit 60 millió eurós beruházással létesít a finn vállalat. A gyártás másik részét a Nokia komáromi üzeme veszi át, míg a csúcstechnológiai termékek előállításával a jövőben a Nokia finnországi Salo üzeme foglalkozik. A szóvivő szerint a gyártás Németországban még a finnországiénál is drágább: nemcsak a közvetlen bérköltség, hanem általában a termeléssel összefüggő valamennyi költség magasabb. Ezért zárják be az idei év közepe táján a 2300 embernek munkát adó bochumi gyárat. A Nokia termelésének jó része már alacsony költségű országokban zajlik, Magyarországon, Romániában, Kínában és Indiában.

Kulcsszavak: +céginfo Nokia

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50