Már 2009-ben kiadják a Windows 7-et?

Milkovits Gábor, 2008. január 17. 07:15

A TG Daily internetes hírújság több iparági forrásból is úgy tudja, hogy a Microsoft az eredetileg tervezett 2010-es dátum helyett már 2009 második felében ki szeretné adni a Windows 7-et, az MS következő generációs operációs rendszerét.

Mindez annak kapcsán szivárgott ki, hogy az először Blackbomb, majd Vienna kódnéven emlegetett, legújabban Windows 7 néven futó következő generációs Microsoft operációs rendszer első, M1 („Milestone 1”) kódjait a tesztelők rendelkezésére bocsátotta a Microsoft. A tesztelésben részt vevő szakemberek ezzel együtt egy új menetrendet is kézhez kaptak, amely az M2 kódcsomagot 2008. április/májusra, az M3-at pedig valamikor a harmadik negyedévre ígéri. A nyilvános béta tesztverziókhoz egyelőre nem tűztek ki időpontot, a végleges szoftvert viszont most 2010 helyett már 2009 második felére ígéri a Microsoft.

Mindez azt jelenti, hogy miközben a Vista-ra több mint 5 évet kellett várni, és még így is több jelentős tervezett újítás kimaradt belőle, addig a Windows 7 a tervek szerint akár két és fél évvel a Vista után megérkezhet. A sajtóban máris napvilágot láttak olyan híresztelések, hogy a gyorsabb váltásra a Vista újságírók és szakemberek által folyamatosan felrótt hiányosságai miatt kerül sor. Ezt azonban nem támasztja alá az a tény, hogy a Microsoft masszív üzleti stratégiájának köszönhetően az új Windows viszonylag sikeres a lakossági piacon, ráadásul a differenciált verziók jóvoltából igencsak jó pénzt hoz a vállalat konyhájára.

A Windows 7 újdonságairól egyelőre vajmi keveset lehet tudni, bár a külső tesztelések megindulásával ez nyilván hamar változni fog. Az egyik fontos újítás a WinMin néven bemutatott új Windows kernel, amellyel a rendszer magját sikerült 33 MB méretűvé csökkenteni, és állítólag ez még nem a végső határ. A Windows 7-be integrálva lesz a Media Center alkalmazás, és képes lesz egyezerre több gyártótól származó kártyákat tartalmazó grafikus rendszereket is támogatni. Ezen kívül a szoftver tartalmaz egy érintőképernyőket támogató megoldást is.

Akár elégedett a Vista-val, akár nem, a jelenlegi helyzetben tény, hogy a Microsoft nem várhat újabb 5-6 évet a következő Windows-al. Nem elég ugyanis, hogy a Linux is előbb-utóbb ténylegesen valós fenyegetést jelenthet a számára, de az Intel-alapú Apple PC-ken futó új Mac OS X is egyre valódibb konkurenciának számít.

Kulcsszavak: Microsoft Windows

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09