A Google versenyre hívja a marketing szakos diákokat

forrás Prim Online, 2008. január 18. 13:42

A Google főiskolások és egyetemistások számára hirdeti meg legújabb versenyét, ahol egy kis- vagy középvállalkozás honlapjának forgalmát kell felfuttatni a Google AdWords kulcsszavas hirdetési rendszer segítségével. A megmérettetésen bármilyen felsőoktatásban tanuló diák részt vehet.

A versenyre az egész világról várnak jelentkezőket. A diákoknak 4-6 fős csapatokat kell alkotniuk és a rendelkezésükre bocsátott 200 dolláros AdWords-kuponok segítségével egy olyan, maximum 100 főt foglalkoztató céget és honlapját kell minél ismertebbé tenniük, amelyik nyitott az együttműködésre, és még nincs AdWords-kampánya. A stratégia kidolgozása után a diákoknak három hetük van a marketingkampány levezénylésére, majd az eredmények kiértékelésére. A kampány sikeres lebonyolítása mellett ugyanis két jelentést is le kell adniuk a csapatoknak: egyet, amely a követendő stratégiáról szól, még a kampány előtt, a másikat pedig, amely a folytatásra vonatkozó javaslatokat tartalmazza, annak lezárása után.

A nevezés mindenki előtt nyitott, de különösen ajánlott a marketinges, reklámmenedzseri, e-kereskedelmi és médiatudományi képzésben részt vevő diákok számára, hiszen a verseny kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy életközeli munkatapasztalatokat szerezzenek, miközben a világ másik felén élő társaikkal mérhetik össze képességeiket és tudásukat.

A hirdetések bármilyen nyelvűek lehetnek, de a beadandó jelentés és a verseny segédanyagai kötelezően angol nyelvűek – így a részvétel erős angoltudást feltételez.

A végső sorrendet mintegy harminc szempontot figyelembe véve alakítja ki az egyetemi tanárokból álló zsűri. A legfontosabb tényezők az oldalletöltések száma, az egy kattintásra jutó költség, az átkattintási arány, a kulcsszóválasztás, a szöveges hirdetés kreativitása, a költségvetés hatékony felhasználása, valamint az előzetes és az összefoglaló jelentések minősége.

A verseny győztesei tanárukkal együtt egy utazást nyernek a Google Mountain View-i főhadiszállására, ahol többek között az AdWords-öt kifejlesztő csapattal is találkozhatnak. Az egyes területek (Amerika; Európa, Közel-Kelet és Afrika; Ázsia) legjobbjai pedig a regionális központokat látogathatják meg.

Az oktatóknak legkésőbb február 1-ig kell a versenyre regisztrálniuk, de a diákok február 10 és május 24 között bármelyik három egymást követő héten lebonyolíthatják a kampányt. Az eredményhirdetés idén júliusban lesz.

Berthold Hass, a Koblenz-Landaui Egyetem oktatója szerint „a verseny tökéletesen illeszkedik a médiamenedzsment órám tanrendjébe. Kombinálja az elméletet a gyakorlattal, miközben igazán jó szórakozást nyújt a diákok számára!”

A versenyre az egyetemi oktatók a következő honlapon regisztrálhatják diákjaikat: http://services.google.com/events/marketing_challenge_2007.

További információ: http://www.google.com/onlinechallenge/index.html

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Energiatakarékosság az ASUSTOR-ral!

Az áramszámlák világszerte meredeken nőnek, ASUSTOR NAS viszont segít abban, hogy adataid elérhetők legyenek és pénzt takaríts meg.

2024. március 27. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05