"Kreatív kapitalizmust" szorgalmaz Bill Gates

Milkovits Gábor, 2008. január 24. 20:34

Az idén nyáron leköszönő Microsoft-elnök a davosi Világgazdasági Fórumon arra szólította fel a világ cégeit, hogy szélesebb látókörrel gondolkodjanak termékeik társadalmi hasznáról.

Csütörtöki beszédében Gates szorgalmazta, hogy az üzleti vállalkozások saját „kreatív kapitalizmus” projekteket indítsanak, amelyekkel a közvetlen anyagi nyereség mellett a társadalom egésze, és különösen a valamilyen okból annak peremén élők számára hasznos termékek fejlesztését segíthetnék elő. A Microsoft-elnök kihangsúlyozta, hogy az év második felétől, miután idejét és energiáját a Bill & Melinda Gates Foundation jótékonysági alapítványának fogja szentelni, számos vállalattal – telefontársaságokkal, bankokkal és gyógyszergyárakkal – folytat majd egyeztetéseket a témában, tanácsokat adva arról, hogy mindez hogyan lehetne megvalósítható a gyakorlatban.

Azt természetesen senki nem vonja kétségbe, hogy Bill Gates alapítványán keresztül kiemelkedő jelentőségű jótékonysági munkát végez a harmadik világban. Fontos fejlemény, hogy az utóbbi időben maga a Microsoft is igen tevékenyen részt vesz olyan, főleg oktatási projektekben, amelyek a fejlődő országok felzárkózását szolgálják. A kritikusok szerint ugyanakkor Gates egy olyan vállalat élén szerzett dollármilliárdokat, amely kihasználja piaci előnyét versenytársaival szemben, a harmadik világban való élénkülő tevékenységet pedig a Linux-konkurencia ellensúlyozására való törekvésként értékelik. Akárhogy is, az tény, hogy a szegény országokban erőforrások és valódi civil társadalom híján nemzetközi összefogással kell segíteni az ott élőket, az pedig jogosan elvárható, hogy az ENSZ és a segélyszervezetek mellett a multik is kivegyék ebből a részüket.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50