A New York-i határidős indexeket a Microsoft eredménye és az amerikai gazdaságösztönző csomag hírei emelik

MTI Sajtóadatbank, 2008. január 28. 09:32

Az amerikai határidős indexek emelkednek a pénteki tőzsdei kereskedés kezdete előtt; az irányzat arra támaszkodik, hogy a Microsoft erős negyedéves eredményei, valamint az amerikai gazdaság élénkítése érdekében kialakítandó ösztönző csomagról létrejött gyors megállapodás javítják a befektetők hangulatát, növelik bizalmukat.

Emellett még az elmúlt napokban rémesen szereplő Ambac Financial Group Inc árfolyama is nőni kezdett (Frankfurtban 4,7 százalékkal) azoknak a médiaértesüléseknek a hatására, hogy a neves befektető, Wilbur Ross komolyan tárgyal a kötvénybiztosító megvásárlásáról. Azok az aggályok, hogy a biztosítók elveszíthetik elsőrangú hitelbesorolásukat, és ezzel óriási veszteséget okoznak befektetőiknek, egész héten nyomasztotta a világ valamennyi értékpapírpiacát.

A Microsoft éves eredménykilátásait a Wall Street előzetes várakozásainak szintje fölé emelte, és negyedéves profitjának növekedése is tiszteletre méltó, 79 százalék. Árfolyama a nyitást megelőzően 6,9 százalékkal állnak tegnapi értékül felett.

Kedvezően alakult a világ legnagyobb biotechnológiai vállalatának eredménye is: az Amgen Inc. árfolyama a vártnál jobb profit eredményeképpen már Frankfurtban 5 százalékkal nőtt.

Negyedéves profitjának több mint 10 százalékos többletéről számolt be a világ legnagyobb építő- és bányagépgyártója, a Caterpillar is: árfolyama ennek nyomán 3 százalékkal nőtt az elektronikus kereskedésben.

A kongresszus és a Fehér Ház közti gyors megegyezés a gazdasági csomag elveiről megnyugtathatja az elmúlt napok viharaitól elgyötört befektetőket. A megállapodáshoz még egy hétre sem volt szükség. Mindez enyhítette az estleges amerikai recessziótól való félelmet, felfelé hajtotta az európai és az ázsiai tőzsdéket egyaránt. Sokak szerint a piac már túl van a "nehezén", túljutott a mélyponton.

A határidős indexek közül az S&P 500 futures 11,80 ponttal nőtt, számított értéke felett alakul; 90 ponttal jutott magasabbra a Dow futures, 23 pontot nyert a Nasdaq100 futures.

Kulcsszavak: Microsoft +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09