Idén is: magyar cégek a mobilvilág barcelonai seregszemléjén

Kovács Attila, 2008. január 28. 11:29

A mobil iparág legnagyobb horderejű globális eseményén, a februári barcelonai Mobile World Congressen (a 3GSM jogutód rendezvényén) ismét kiállít négy magyar cég. Az Allround, a FlexiTon, ITware és a BHE Bonn Hungary a világ legnagyobbjai mellett jelennek meg közösen, a Magyar Nemzeti Standon (amelynek kialakítását idén az ITDH támogatja).

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, február 11-14. között, olyan hazai informatikai, illetve elektronikai kis- és középvállalkozások is bemutatkoznak, amelyek mobilszolgáltatók számára kínálnak szoftver- és hardvermegoldásokat. Bár eltérő szakmai területek művelői,  elsődleges céljuk azonban közös: az iparág élvonalába tartozó termékek és szolgáltatások terjesztése a világpiacon. Az esemény, amelyen a kiállítók száma évről évre megközelíti az 1300-at, idén várhatóan több mint 60 ezer látogatót vonz a világ minden szegletéből.

Az Allround a számlázás, barangolás és a bevétel-biztosítás terén kínál szoftvermegoldásokat távközlési szolgáltatók számára. Termékeit négy kontinensen, közel 20 országban használják távközlési szolgáltatók. A bevétel-biztosítást támogató terméke, a CeDaR és az arra épülő pro-aktív módszertan nemzetközi és magyar szakmai díj nyertese lett. A nemzetközi láthatóság globális terjeszkedés jegyében megfogalmazott stratégiai célkitűzések megvalósításának egyik fontos eszköze a barcelonai esemény: a tavalyi részvétel eredményeként több ügyfélkapcsolat jött létre.

A FlexiTon Kft. ARIADNE termékcsaládon alapuló megoldásai a világ 18 országában üzemelnek. Korábbi 3GSM kiállításon kezdődött és azóta sikeresen lezárt pakisztáni projekt után további 20 – európai, ázsiai és afrikai - országban van versenyben több nagynevű mobil operátornál. Az ezévi kiállítástól a meglévő ügyfélkapcsolatok ápolását, újabb üzleti lehetőségek feltárását és a nemzetközi ismertség növelését várja a FlexiTon csapata.

Az ITware 2001 óta dolgozik a magyar telekommunikációs piacon. A barcelonai seregszemlén ezévben bemutatja a Fleetware alapú helyfüggő szolgáltatások lehetőségeit, online és mobil alkalmazásokhoz kapcsolódó mobil fizetési megoldását. Különösen előremutató a cég mobiltelevíziózással kapcsolatos koncepciója, Barcelonában a közönség ezt is megismerheti, ahogy az integrált üzenetkezelést is SMSware platformon. A tavalyi év sikeres szereplésének köszönhetően az ITware a nagyszabású nemzetközi LOGOS projekt tartalomkezelésének kulcsszereplője.

A BHE Bonn Hungary 1991 óta képviselteti magát a piacon; a világ számos országában rendelkezik képviselettel. Termékei nagy részét a mobiltávközlés területén a szolgáltatók által használatos aktív és passzív eszközök alkotják. A 2008-as barcelonai 3GSM kiállításon a TETRA, GSM, DCS és UMTS repeatercsaládját és szélessávú passzív hálózati elemeit mutatja be.

Kulcsszavak: ITware FlexiTon Allround 3GSM

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már egy évtizede társ a mindennapokban: 10 éves a Simple alkalmazás

Magyarország egyik legnépszerűbb mobilappja*, a Simple alkalmazás idén ünnepli a 10. születésnapját.  Az applikáció 2014. április 15-én vált elérhetővé az alkalmazásboltokban, az elmúlt évtizedben már több mint hárommillióan töltötték le, és indulása óta már több mint 50 millió in-app és 80 millió NFC tranzakció futott át rajta. A fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil számításai alapján 2023-ban a hazai online autópálya-matrica, a közterületi parkolójegy értékesítés és a QR-kód alapú csekkbefizetések is mintegy majdnem ötöde a Simple appon keresztül történt. 

2024. április 15. 13:02

Tavaszi fotózási tippek a HONOR-tól

A HONOR jobbnál jobb hardverrel és szoftverrel teszi izgalmasabbá a fotózást, de a funkciók és lehetőségek kihasználásához érdemes észben tartani pár egyszerű tippet ahhoz, hogy a lehető legszebb képeket készíthessük el.

2024. április 11. 11:38

A csoportos beszélgetéseket összegzi a Rakuten Viber új, MI-alapú funkciója

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális piacvezetője az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors megoldást kínál arra, hogy a csevegésben lévő akár 100 olvasatlan üzenetből a lényeges információkat egy tömör összefoglalóba sűrítse.

2024. április 10. 21:07

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján – az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

2024. április 8. 13:10

HONOR Magic Moments Awards: Nemzetközi zsűri, hat kategória és 59 díj

A HONOR bejelentette, hogy április 6-án indul a 2024-es HONOR Magic Moments Awards, ami immár negyedik alkalommal népszerűsíti a mobilos fényképezést. Hat kategóriában 59 díjjal várják a jelentkezőket, akik tájképekkel, portrékkal, videókkal, csoportfotókkal és egyéb témákkal nevezhetnek. A cél megragadni az emberi pillanatokat az okostelefonokkal.

2024. április 5. 14:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09