Az USA jár az élen az ICT technológia alkalmazásában

Milkovits Gábor, 2008. január 30. 19:28

A London Business School egyik professzora egy újfajta módszerrel, az ICT technológia hasznosítása szempontjából rangsorolta a világ országait, ami a hasonló megszokott listáktól merőben eltérő eredményre vezetett. A lista élére az Egyesült Államok került, míg Magyarország az innovatív országok sereghajtói között.

A Leonard Waverman által létrehozott „Connectivity Scorecard” elnevezésű indexen az Amerikai Egyesült Államok szerezte meg az első helyet, míg a második Svédország, a harmadik pedig Japán lett. A számtalan technológiát a világon elsőként alkalmazó Dél-Korea viszont csak a középmezőnyben végzett, míg a fejlődőnek minősítettek között Oroszország jóval megelőzte Kínát és Indiát. A Nokia Siemens Network megbízásából az LECG tanácsadó cég bevonásával készített tanulmány újfajta megközelítésének lényege, hogy az eddigi összehasonlításoktól eltérően nem csupán az informatikai és kommunikációs technológiai (ICT) ágazatba befektetett összegekből indul ki, hanem elsősorban az eredmények hasznosításának hatékonyságát vizsgálja.

A készítők szerint például Dél-Korea ICT technológiában elért eredményei elsősorban a nagyarányú állami beruházásoknak köszönhetők, ugyanakkor a magánszektor nem aknázza ki eléggé ennek gyümölcseit. De még az első helyezett Egyesült Államok is csak 7 pontot kapott a lehetséges 10-ből, mert a készítők szerint a szélessávú hálózatok kihasználásában meglehetősen le van maradva.

A felmérés egyébként két külön listát eredményezett, amelyek közül az „innováció-alapú gazdaságok” indexét vezeti az USA 7 ponttal, míg a „hatékonyság- és erőforrás-alapú gazdaságok” élén Oroszország áll 6,11 ponttal. Az első, fejlett országokat számba vevő rangsorban egyébként Magyarország 16-ból a 14. helyen áll 3,18 ponttal, azonban ez nem olyan rossz helyezés ha megnézzük, hogy a térségből még így is mi vagyunk az élen, ugyanis a 15. cseheknek csak 3,11, a 16. lengyeleknek pedig 2,18 pontja van. A második lista igazából a fejlődő országokat takarja eufemizált megnevezéssel; itt Nigéria a sereghajtó 10 országból 1,1 ponttal. A teljes lista angolul a http://www.nokiasiemensnetworks.com/global/IndustryThemes/ConnectivityScorecard/ConnectivityScorecard.htm oldalon olvasható.

Kulcsszavak: IT trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05