Sun oktatóterem a Jövő Háza kiállításon

Kovács Attila, 2008. február 5. 19:49

Hernádi József, a Sun Microsystems Magyarország vezérigazgatója a mai napon sajtótájékoztató keretében megnyitotta a szervert és 16 darab SunRay vékonyklienst tartalmazó Sun-oktatótermet a Millenáris Jövő Háza kiállításán. A Sun első embere kiemelte, versenytársaik hasonló célú infrastruktúrájához képest két jelentős különbséget tapasztalhatnak az itt tanulók és oktatóik: az egyik a környezettudatosság (a vékonykliensek együttesen kevesebbet fogyasztanak, mint egy asztali gép), másrészt a nyílt forráskódú szoftverekkel (Solaris, OpenSolaris, StarOffice, Java) kialakított munkahelyek.

Porkoláb Dániel, a Sun desktop rendszerekért felelős munkatársa többek között rámutatott:

  • a SunRay eszközökön igen egyszerűen lehet váltani Solaris, Windows és Linux alapú alkalmazások között;
  • száz kliensre vetítve az éves elektromos energia-megtakarítás értéke 2,3 millió forintra rúghat; a széndioxid-kibocsátás is jelentősen kisebb, mint az azonos számú asztali PC használata esetén,
  • a tanterem gépein különböző nyílt szoftver technológiák állnak rendelkezésre (Solaris, Gnome, OpenSolaris, StartOffice, Java stb.);
  • egyre növekednek a SunRay kliensek oktatási intézményi referencái (pl. Szent István Egyetem, Gödöllő; Bay Zoltán Szakközépiskola stb.);


A Jövő Házában speciális tudással rendelkező, részmunkaidős pedagógusok várják az iskolák számítástechnikai alkalmazások iránt érdeklődő tanulóit, akikkel kedvezményes díjak ellenében csoportosan foglalkoznak.

Kulcsszavak: Sun oktatás Jövő Háza

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09