Forradalmat jelent az új Kodak CMOS szenzor?

Széles Csongor, 2008. február 12. 12:45

A Kodak bemutatta a mobiltelefonokba és más, kis méretű készülékekbe szánt, a világ első 1,4 mikronos pixelmérettel rendelkező 5 megapixeles felbontású CMOS képérzékelőjét. A Kodak szenzorai jelentősen kisebb méretű pixeleket használnak, amely eddig a képzaj legfőbb forrása volt, főleg ha kedvezőtlen fényviszonyok között fotóztunk. Ennek ellenére a Kodak azt ígéri, hogy a parányi, 1,4 mikron átmérőjű fényérzékeny cellák ellenére az új szenzor kiegyenlíti az 1,75 mikronos szenzorok képminőségét, sőt esetenként túl is szárnyalja azokat. A KAC-05020 szenzor mintadarabjait az idei év második negyedévében láthatjuk majd.

"A kamerával ellátott mobiltelefonok és más, a kis pixelméretet igénylő képalkotó eszközök gyakran rossz teljesítményt nyújtanak, főleg rossz fényviszonyok közepette. Hogy olyan szenzort gyártsunk, amely ilyen parányi pixeleket használ - a látható fény hullámhosszának mindössze két-háromszorosát - mindent össze kellett szednünk, amit a pixelekről és a képérzékelőkről tudtunk" - mondta Chris McNiffe, a Kodak képszenzor részlegének ügyvezető igazgatója. "A CMOS pixeltervezését teljesen átgondolva, a magas érzékenységű színszűrő mintákat és algoritmusokat továbbfejlesztve a Kodaknak sikerült egy olyan bámulatos képérzékelőt előállítani, amely olyan képalkotó teljesítménnyel rendelkezik, amelyre eddig a CMOS képérzékelők esetében nem volt példa."



Az forradalmi újítás a Kodak Truesense CMOS Pixel technológiájában keresendő, amely a hagyományos CMOS képérzékelők alapvető áttervezésének köszönheti kvalitásait. A hagyományos CMOS szenzorok esetében a digitális jelet úgy nyerik, hogy a képérzékelő felületére eső fény által keltett elektronokat mérik. Minél több fény éri a szenzort, pixelenként annál nagyobb a jelerősség. A Kodak Truesense CMOS Pixel esetében a szilikon alapjául szolgáló "polaritást" megfordítják, vagyis az elektronok hiányát használják a digitális jel képzésére. Ez a változtatás egy sor olyan lehetőséget nyitott meg a pixel tervezésében és struktúrájában, amely az örök rivális, a CCD képérzékelő teljesítményével vetekedik - ám sokkal kevesebb áramot igényel.

Az új képérzékelő érzékenységét a nemrég bejelentett Kodak Truesense Color Filter Pattern még tovább javítja, amely pankromatikus, vagyis "tiszta" pixeleket ad a szenzoron lévő vörös, zöld és kék pixeleket. Mivel ezek a pixelek a látható fény összes hullámhosszára érzékenyek, a képérzékelőre eső fény jelentősen nagyobb részét képesek hasznosítani. Ennek köszönhetően az újfajta képérzékelők kétszer, sőt négyszer nagyobb fényérzékenységre tehetnek szert, mint a jelenlegi CMOS szenzorok (ez egy-két fényértéket is jelenthet), így rossz fényviszonyok között is jóval kevesebb bemozdult képet készít.

Az öt megapixeles felbontása mellett a KAC-05020 az 1/4 inches optikai formátum legnagyobb felbontású tagjává lépett elő, amelynek maximális érzékenysége ISO 3200, és támogatja a teljes értékű, 30 fps-es 720p videóformátumot is. A képérzékelőt ráadásul a Texas Instruments OMAP és OMAP-DM megoldásai is támogatják, így a digitális képstabilizátorról, a gyors autófókuszról, vörösszem-hatás csökkentő technológiáról, és az arcfelismerő funkcióról sem kell lemondani, vagyis bizonyos esetekben egy kompakt kamerát is megszégyeníthet az ilyen képérzékelővel szerelt mobiltelefon.

Az ígéretes szenzor teljesítményét február 11-14 között a barcelonai GSMA Mobil Világkongresszuson mutatja be először a gyártó, az első mintadarabokat pedig 2008 második negyedévére várhatjuk.

Kulcsszavak: fotó tudomány kamera Kodak

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09