Kartell-tevékenységgel vádolják a Sharp-ot és a Hitachi-t

Milkovits Gábor, 2008. február 28. 18:31

Az illetékes japán versenyügyi hivatal vizsgálatot kezdeményezett a Sharp és a Hitachi LCD ágazatai ellen, mivel fennáll a gyanú, hogy szövetkezve mesterségesen magasan tartották a Nintendo DS-hez szállított képernyőpanelek árát.

Az érintett cégek egyelőre semmilyen módon nem kommentálták a hírt, csupán azt ismerte el a két LCD-beszállító, hogy a hatóságok valóban nyomozást folytatnak velük szemben. Maguk a hatóságok is csak annyit közöltek, hogy mindkét vállalat irodáit átkutatták, ám arról már nem számoltak be, hogy találtak is valamit, vagy sem. Hogy nem kis összegről van szó, azt jól mutatja, hogy az NDP piackutató adatai szerint a Nintendo DS hordozható játékgépből csak az Egyesült Államokban 8,5 millió példányt értékesítettek 2007-ben.

A hatályos japán törvények értelmében kartell-tevékenység, azaz az árak illegális rögzítése esetén a pénzbüntetés összege elérheti a jogosulatlan módszerrel szerzett bevétel 10%-át, ami a fenti forgalom fényében igencsak komoly összeget jelent. A hírre reagálva a Sharp részvényeinek árfolyama 3,1; a Hitachi papírjaié pedig 2,3 százalékpontot esett a tokiói Nikkei tőzsdén.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50