Microsoft formátum-együttműködési kezdeményezés

Milkovits Gábor, 2008. március 8. 22:55

A Microsoft egy a dokumentumformátumok jobb együttműködését célzó kezdeményezést indított útjára „Dokumentum-interoperabilitási Kezdeményezés” néven.

A projekt célja elsősorban a Microsot Office 2007 Open XML és más gyártók formátumainak, köztük a nyílt forráskódú fejlesztők Open Document platformjának kompatibilisebbé tétele, beleértve a közös tesztelést és finomítást, illetve sablonok és alkalmazások kialakítását. Mindez nemcsak Windows-alapon, hanem Linux, Mac OS Leopard, Symbian, iPhone és Windows Mobile operációs környezetben is megvalósul majd, legalábbis a Microsoft tervei szerint. A hivatalos bejelentésnél olyan cégek voltak jelen, mint például a Novell, a Quickoffice, a DataViz és a Nuance Communications.

A kezdeményezés beindításával együtt a Microsoft kiadta annak a szoftverének 1.1-es verzióját, amely az ODF és az Open XML fájlok oda-vissza fordítására képes, Excel és PowerPoint környezetben. A fenti lépések mind igen dicséretesek a Microsoft részéről, azonban nem kell túl sok rosszmájúság ahhoz, hogy feltételezzük, a szoftverkonszernt nyilvánvalóan befolyásolta a kezdeményezés létrehozásában az a körülmény, hogy szabványosíttatni szeretné Open XML specifikációját.

A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) tavaly szeptemberi ülésén ugyanis a Microsoft Office Open XML fájlformátuma nem kapta meg a gyorsított eljárásban történő szabványosításhoz szükséges mennyiségű szavazatot. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hamarosan sorra kerülő második szavazás ne hozhatna nagy valószínűséggel sikert, ám a Microsoft mindenképpen el szeretné kerülni, hogy a tavaly őszi kudarc megismétlődjön.

Kulcsszavak: szabvány Microsoft

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Barangolj, dolgozz és játssz a BOOX tablettekkel!

Hogy kiszabadulhassanak a hagyományos irodák korlátai közül és egy nyitott környezetben élhessenek, egyre többen választják a digitális nomádságot a munka és magánélet közti jobb egyensúlyért. Annak ellenére, hogy a véget nem érő nyári kalandok vagy a különböző kultúrák megismerése igencsak csábító, számos kihívást jelentenek.

2024. április 17. 11:41

Júniusban érkezik Magyarországra a Lenovo Legion Tab Android Gaming Tablet

A Lenovo bejelentette, hogy a Lenovo Legion Tab júniusban Magyarországon is elérhetővé válik. A 8,8 hüvelykes Android táblagép – amely a modern mobilos játékosok számára készült – áthidalja a PC és a mobiljátékok közötti szakadékot, egyúttal elérhető és kényelmes megoldást kínál a kiemelkedő játékélményt kereső játékosok számára.

2024. április 15. 14:43

Országos előadássorozatot indít az SZTFH a magasabb szintű kiberbiztonságért

A vállalati kiberbiztonság erősítése érdekében a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) 2024 áprilisában ismét egy többállomásos országos rendezvénysorozatot indít. A roadshow célja, hogy felhívja a figyelmet a vállalatokat érintő kiberbiztonsági fenyegetésekre, valamint – a cselekvő állam részeként – elősegítse a nemzeti digitális szuverenitás és a kiberbiztonság, mint a piacon megvalósuló versenyelőny érvényesítését.

2024. április 13. 14:20

Szerkessz 4K-s Adobe Premiere videókat az ASUSTOR Flashstor 12 Pro NAS-ról!

Az Adobe Premier Pro az egyik legnépszerűbb videószerkesztő alkalmazás. Az Adobe Premiere videók szerkesztésére és speciális effektek hozzáadására is használható. Szerkesztés közben azonban olyan problémák léphetnek fel, mint a nem megfelelő teljesítmény, a tárolólemezek lassúsága, az elegendő tárolókapacitás hiánya, vagy éppen a lemezek meghibásodása és a biztonsági másolatok hiánya. A kevés tárhellyel rendelkező számítógépek felhasználóinak és a tartalomgyártóknak az ASUSTOR a Flashstor 12 Pro használatát javasolja a hatékony 4K-videószerkesztéshez.

2024. április 13. 06:09

Nagy teljesítményű számítógépet mutatott be az Emerson

A Movicon szoftverrel és a PACEdge IIoT platformot előre telepítve tartalmazó PACSystems IPC 2010 nagy teljesítményű számítástechnikát biztosít az ipari edge adatvizualizációs alkalmazásokhoz.

2024. április 12. 13:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09