Hálózati adattárolás, eszik vagy isszák?

Kiss Ádám Zoltán, 2008. március 28. 08:40

Tavaly sokan megvették az LCD tévét és a notebookot karácsonykor. De mivel lehetne ezt tartalommal feltölteni? Az innen-onnan beszerzett nagyfelbontású videók nagyon jól néznek ki a monitoron, de ott az a fránya nagy tévé, hogy lehetne odajuttatni a műsort? Talán a hálózatos adattárolás lesz az idei év slágerterméke.

Miért nem korábban lett az, hiszen régóta létező fogalomról van szó? Nagyon egyszerű: eddig hálózatról leginkább cégek esetében beszéltünk. Még a kisebb, néhány főt foglalkoztató cégeknek is sokkal jobban megéri valami olcsó, egyszerű szervert összetákolni, mert erre az adattároláson kívül még számos funkciót rá tudnak tenni. Jó, akkor építsünk otthonra szervert. Jó, építsünk, de ez egyrészt még használt alkatrészekből is többe fog kerülni, mint egy NAS (Network Attached Storage, azaz hálózatra kötött tároló eszköz), másrészt, ami egyetlen családnak sem mindegy, lényegesen több áramot fogyaszt. Tehát veszünk egy-két merevlemezt, beépítjük a fiókba, rákötjük a routerre, végigmegyünk egy rendkívül egyszerű telepítési folyamaton, és máris mindenki lát minden adatot a hálózatban. Mire jó ez? Néhány példa: a filmekhez, zenékhez bárki hozzáfér, akár a laptopján, akár az asztali gépén dolgozik, vagy tévé előtt ül, mégpedig megfelelő sebességgel. Nem kell könyörögni apának, hogy kapcsolja be a gépét, ha onnan kell valami. A gyerek által írt dolgozatot el lehet olvasni, mielőtt beadná, vagy hamar kiderül, hogy meg se írta! Mindehhez nem kell leülni a gyerek gépe elé, akkor is elvégezhető, amikor végeztünk a házimunkával, vacsorával, az ifjonc pediglen az igazak álmát alussza.

Manapság elég sok helyen lehet hallani wi-fi-vel felszerelt NAS-okról, de a RaidSonic termékei nem ilyenek. Vajon miért? Ezt elég könnyű megindokolni. Tegyük fel, hogy vezeték nélküli hálózatot használunk: van wireless routerünk. Miért legyen kettő? Másik eset nincs még routerünk, miért ne vegyünk olyat, amiben van NAS? Röviden azért, mert egy ilyen eszköz általában kétszer annyiba kerül, mint egy wi-fi-s. Egy külön routerrel és egy RaidSonic NAS-sal komoly pénzt lehet megtakarítani. A gyártó gondolt a professzionális felhasználókra is. A RaidSonic NAS-ai mindenféle hálózati környezetből elérhetők, legyen az Linux (beépített Samba szerver), Unix, vagy MS Windows, van DHCP és FTP szolgáltatás, ami megfelelő konfiguráció esetén az internetről is elérhető. A komolyabb darabok egygombos archiválásra képesek a gyártó külső merevlemez házaival együttműködve. Az otthoni felhasználókat nagyban segíti a beépített iTunes kliens, egyes típusokban bittorrent kliens, illetve a mindenkinek jó USB-s nyomtató szerver, ami szintén nincs mindegyik fiókban. Vannak egy, illetve két fiókos tárolók is, ahol a két disc RAID-tömbbe szervezhető. A RaidSonic NAS eszközei ismerik az UPnP-AV szabványt, tehát a rajtuk tárolt médiafájlokat bármilyen erre alkalmas eszközzel le lehet játszani, legyen az akár HTPC, konzol (Xbox360, PlayStation3), vagy hálózati médialejátszó. Kicsit hosszúra nyúlt ez az a leírás, de érdemes többet beszélnünk a témáról, hiszen olyan eszközökről beszélünk, amely ma még nem evidens, de nem is olyan sokára nagyon sok családban megtalálhatóak lesznek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09