Vészjelzés a Samsungtól: visszafogott értékesítés - Magyarországon bővít

MTI Sajtóadatbank, 2008. március 31. 09:05

A világgazdasági helyzet bizonytalansága miatt lefelé módosította idei bevétel-előrejelzését a jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező Samsung.

A világ legnagyobb lapkagyártója és vezető plazmatévégyártója, a dél-koreai Samsung most arra számít, hogy az idén 10 százalékkal fog nőni az árbevétele tavalyhoz képest. Korábban 15 százalékos növekedést vártak a cégnél. Változatlanul számítanak profitnövekedésre, mert a főbb piaci területeken - lapkák, lapos képernyők, mobilkészülékek - növekvő nyereségre számítanak.

Elemzők szerint a jövő hónapban ismertetendő első negyedévi eredménybeszámolóban a lapkaüzletág veszteséges lesz, első ízben 2001 óta, az elektronikus lapkák árának csökkenése miatt.

Tavaly a Samsung 7,43 ezer milliárd von (4,82 milliárd euró) adózott eredményre ért el, ez 12 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A bevétel 7 százalékkal 63,18 ezer milliárd vonra (41 milliárd euró) emelkedett.

A Samsung magyarországi érdekeltsége, a Samsung SDI Magyarország Zrt. egy hete közölte, hogy gödi üzemében hamarosan megkezdődik az 59,3 millió eurós beruházás második szakasza egy újabb
plazmatelevizió-modulgyártó sor üzembe állításával. Az első ütem 2006 nyarán kezdődött, és a múlt év közepén fejeződött be.

A gödi telephelyen a 104-106 centiméteres plazmatévék legnagyobb és legértékesebb alkatrészét, az úgynevezett modult gyártják. A termékek 30-40 százalékát Samsung végtermékben használják fel, a többit más televízió gyártóknak szállítják, főleg az Európai Unióba.

A Samsung SDI Magyarország idénre 350 millió euró forgalmat és 10 millió euró körüli adózott nyereséget tervez.

A dél-koreai Samsung csoportnak négy cége van Magyarországon: a gödi Samsung SDI Magyarország mellett a Samsung Electronics kereskedelmi cég, a jászfényszarui Samsung Electronics televíziógyár és az alkatrészeket gyártó, szigetszentmiklósi Samsung Elektromechanikai Zrt.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

2023-ban harmadjára ért el platina minősítést a Bridgestone

A Bridgestone EMEA (Európa, Közép-Kelet és Afrika régió) ismét megkapta a platina minősítést a neves fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis által. A szervezet 2023-ban már a harmadik egymást követő alkalommal nyerte el az EcoVadis legmagasabb besorolását, amivel a Bridgestone EMEA az EcoVadis által világszerte 220 iparágban értékelt 130 000 vállalat legjobb 1 százalékba került.

2024. április 15. 16:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09