Megvannak A NETreKÉSZ pályázat első nyertesei

forrás Prim Online, 2008. április 4. 12:24

Összesen 249 091 413 forint vissza nem térítendő támogatásban részesül a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kezdeményezett NETreKÉSZ első 50 nyertes pályázata. Az infokommunikációs eszközök, alkalmazások és tartalmak iránti társadalmi nyitottság növelésén keresztül a program a hazai internethasználat bővüléséhez kíván hozzájárulni.

A GKM által életre hívott NETreKÉSZ egy olyan összehangolt állami és piaci motivációs program, amelyben a gazdasági tárca minden egyes piaci forint mellé egy másik forintot tesz az információs társadalom fejlesztéséért.

A NETreKÉSZ első pályázati felhívása – országos és helyi civil szervezetek mintaértékű projektjeinek támogatására – 2007. október 16-án jelent meg. A pályázat célja az internethasználat-terjedés legfőbb gátjának, a motiváció hiányának leküzdésére vonatkozó programok megvalósítása volt.

A nyertes pályázatokban minden esetben kiemelt célként jelenik meg a digitális írástudás elsajátíttatása; az infokommunikációs eszközök, alkalmazások és szolgáltatások használatával kapcsolatos félelmek csökkentése. Az informatikai kompetencia fejlesztésével növekszik a képzésben résztvevők munkaerő-piaci esélye is, illetve a későbbiekben részesei lehetnek az e-kereskedelem és az e-kormányzat nyújtotta előnyöknek is.

A pályázatok által elérni kívánt célcsoportok közös jellemzője az internethasználattól való idegenkedés. A potenciális NET-tanulók rétege igen széles, a fiatal és fiatal felnőttektől kezdve az 55 év feletti korcsoportig, a gazdaságilag aktívaktól az inaktív emberekig, az oktatási rendszerből kikerült fiataloktól a felsőfokú végzettségűekig.

Az elsősorban képzési jellegű kezdeményezések legfontosabb feladatukként a számítógépes programok megismerésének elsajátíttatását, és az internethasználat adta előnyök kihasználására való felkészítést jelölték meg. A megvalósításra a nyerteseknek maximum 1 év áll rendelkezésükre.

A 2007. évi NETreKÉSZ pályázat nyerteseinek névsora

Kulcsszavak: pályázat GKM

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05