Biztonságprogramozás 24 órán át

forrás Prim Online, 2008. április 7. 14:03

Április 2-3-án zajlott a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar és a futurIT Integrált Biztonsági Kutató-Fejlesztő Központ szervezésében a több mint egymillió forintos összdíjazású 24 órás Programozási Verseny.

A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának oktatói – dr. Vassányi István és dr. Bertók Botond irányításával – a BEST diákszervezet közreműködésével második alkalommal rendezték meg a 24 órás Programozási Versenyt a Pannon Egyetem hallgatói között. A kar különös figyelmet fordít kiemelkedő képességű hallgatói tehetséggondozására, szakmai karrierjük megalapozására. Nemzetközi karrierlehetőséget biztosít mind a kutatás, mind a fejlesztés iránt érdeklődő hallgatók számára. A 24 órás Programozási Verseny az egyik olyan lehetőség, ahol a hallgatók bizonyíthatják rátermettségüket, kiemelkedhetnek társaik közül. A futurIT Integrált Biztonsági Kutató-Fejlesztő Központ hallgatói együttműködés programjában is fontos szerepet tölt be a rendezvény, a tavalyi verseny díjazottjai közül is több hallgató vehet részt az Albacomp Zrt., a KÜRT Zrt. és a Műszaki Informatikai Kar által létrehozott tudásközpont munkájában.

A döntőbe jutott nyolc csapat a március 26-i elődöntő közel harminc indulója közül került ki. A kvalifikáción tíz programozási feladványt oldottak meg a hallgatók. A háromórás megméretés Interneten zajlott, a csapatok saját számítógépeiken dolgozhattak otthon, vagy éppen a kollégiumokban.

A 24 órás programozási verseny döntőjének témája „Adatbiztonsági és információ védelemi stratégiák kidolgozása nagy kockázati faktorú környezetben” volt. A versenyzőknek a stratégiákat mesterséges intelligencia formájában kellett leprogramozniuk. A csapatok által kidolgozott mesterséges intelligenciák értékelése úgy történt, hogy azok ugyanabban a virtuális valóságban versenyeztek egymással. A virtuális valóságban a versenyzők tudásintenzív vállalatokat modelleztek, melyek legfőbb értéke és növekedésének kulcsa az információ. Az nyerte a versenyt, akinek a vállalata leghatékonyabban tudta megvalósítani az információvédelmet, úgy, hogy eközben biztosította a vállalat elvárt mértékű működését, növekedését is. A feladat megjelenítette azt a futurIT Integrált Biztonsági Kutatási-Fejlesztési Központ által képviselt integrált biztonsági szemléletet, mely szerint együtt kell kezelni az információk megsemmisüléséhez vagy illetéktelen kézbe jutásához vezető fizikai, informatikai és emberi kockázatokat. A vállalatokat működtető mesterséges intelligenciáknak gondoskodni kellett olyan napi rendszerüzemeltetési feladatokról is, mint a tűzfalak működtetése, a vírusvédelem, biztonsági mentések létrehozása, valamint az alkalmazottak informatikai és biztonsági továbbképzése. A verseny szervezői úgy állították össze a feladat struktúráját, hogy a biztonsági téma minél szélesebb spektrumát érintsék, ezért a verseny kezdetén a programozási feladat megtalálásához egy jelszóval védett számítógépet kellett feltörni, amelyhez az operációs rendszerek mély ismerete volt szükséges.

A csapatok teljesítményét olyan, az informatikában neves szakemberek értékelték, mint Kürti Tamás a futurIT Integrált Biztonsági Kutató-Fejlesztő Központ vezetője, Papp Attila a KÜRT Zrt. Kutatás- Fejlesztés és Innováció Menedzsment üzletágának szakmai vezetője, illetve Takács Zoltán, az IBM Data Storage Systems & Information Technology Kft. Site Managere, míg a szervezők közül dr. Bertók Botond és dr. Vassányi István a PE MIK vezető oktatói.

A győztes csapat - 2007 után újra - a Csonka Hetes Trió lett. Vállalatuk a virtuális térben több profitot generált versenytársaiknál, így az objektív mérőszámok alapján is kiemelkedő helyezést értek el. Ugyanakkor a zsűri sokra értékelte, hogy a csapat által felépített mesterséges intelligencia miképp váltogatott a különböző (támadó, védekező vagy éppen termelés maximalizáló) stratégiák között. A szakmailag is profin felépített csapat 500.000 Ft-os ösztöndíjban részesült. A második helyezett Rolling Cubes csapatánál a zsűri kiemelte a kidolgozott stratégiai és technológiai precizitást, valamint a felhasználói felület használhatóságát és esztétikáját. A második helyezett csapat 300.000 forintos ösztöndíjban részesült. A harmadik helyezett csapat a Coding Horror. Az ő erősségük az a technológiai módszertan, amit a feladat megoldásához használtak. Továbbá ezen csapat megoldása állt a legközelebb az üzleti, piaci gondolkodáshoz. Jutalmuk 200.000 forintnyi ösztöndíj lett. A többi csapat eredményeit is díjazzák: a következő hónapban az összes versenyző a szervezőkkel együtt egy speciális tanulmányút keretében meglátogat egy nyugat-európai kutatóintézetet, ahol a diákok megismerhetik a kutatóintézet életét, működését, mindennapjait. Az átadott díjakon túl az ügyesebb programozókra a rendezvény szponzorai is felfigyelnek, keresik a futó és leendő együttműködési programjaikba a tehetséges fiatalokat. A jó helyezés a versenyen belépőt jelenthet több hazai informatikai céghez is. Az egyetemi versenyhez képest viszonylag magas díjazás a szponzoroknak köszönhető, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának és Hallgatói Önkormányzatának, a KÜRT Zrt.-nak, a futurIT Integrált Biztonsági Kutató- Fejlesztő Központnak és az IBM Data Storage Systems & Information Technology Kft.-nek.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05