MHM Computer: jelentősen nő a tárolási igény

Kovács Attila, 2008. április 8. 13:30

Sajtótájékoztatót tartott ma Budapesten az MHM Computer Hungária Kft. Az EMC, Hitachi, Sun tárolók rendszerintegrátoraként ismert cég vezérigazgatója Lyócsa István és ügyfélkapcsolati irodájának vezetője, Horváth Norbert találkozott az újságírókkal. Lyócsa utalt rá, hogy a 2007. évi visszaeséshez képest, idén az első negyedévben jól alakult a társaság üzleti eredménye, nőtt az árbevétel. A kft. újabban nemzetközi megbízásokkal (pl. Csehországban) is foglalkozik, e téren főleg kiterjedt nemzetközi hálózattal rendelkező nagyvállalatok kerültek a látókörébe.

Horváth Norbert a következők szerint körvonalazta a tárolórendszerek trendjét. A világ teljes lemezes tárolókapacitása 2005-re 59,3 százalékkal 457 petabyte-ra nőtt. Ebbe beleértendőek a számítógépeken belüli és a külső tárolóegységek is. Ez a lenyűgöző növekedés 2010-ig bizonyosan folytatódni fog, mivel a szabályozási megfelelésre való törekvés, az új, tárolásigényes alkalmazások használata, a folyamatosan csökkenő tárolási költségek és a javuló tároláskezelési képességek mind fennmaradnak e tervezési időszak alatt.

A Sarbanes-Oxley-hoz és a HIPAA-hoz hasonló törvényi szabályozásoknak való megfelelési követelmények jelentős keresletet teremtenek új tárolókapacitások létrehozására. Nagy mennyiségű új adatot kell megfeleltetni az újonnan életbe lépő megőrzési szabályoknak is. Ezen szabályoknak köszönhetően nagy hangsúly helyeződik az információ életciklus-kezelésre (Information Lifecycle Management, ILM), a biztonsági és személyes adatok védelmére, valamint az ezeken a területekre tervezendő és alkalmazandó megoldásokhoz szükséges szakértelem és megfelelő méretű szakértői gárda meglétére.

A nagy mennyiségű új adattípus tárolására való igény a tárolókapacitásokra nézve is növekedést generál. Ezekbe az adattípusokba a strukturált és a nem strukturált adatok is beletartoznak, különösen a multimédiás lehetőségeket (video/audio-t, komplex 3D-s grafikákat és animációt) kihasználó alkalmazások, valamint a legújabb technológiák, mint amilyen az RFID is. A friss alkalmazások pedig még csak most kezdik növelni a tárhelyekre újonnan támadt keresletet.

Szerencsére folyamatosan egyre újabb technológiák jelennek meg a piacon, amelyek lehetővé teszik, hogy a felhasználók az új tárolókapacitásokra való igényüket elfogadható áron elégíthessék ki. Az egyedi rendszerkapacitásokat 250 terabyte feletti, a hálózatba kötött konfigurációkat egy petabyte-nál nagyobb tárkapacitással kínálja az összes nagyobb kereskedő. A lemezes tárolás lényegében ingyenes, megabyte-onként kevesebb, mint 1 centbe kerül. Mind a kapacitások, mind az árak területén további javulás várható. A szalagos tárolást leginkább archiválásra / site-on kívüli tárolásra használják, míg ilyen árak mellett a rendes „backup” adatok továbbra is lemezen maradnak. A magas rendelkezésre állást és számos tárolási rendszer-kezelési funkciót ma már magába foglalják a tárolásirányító egységek, amelyek maguk is nagy teljesítményű számítógépek. Van olyan is, amelyikben már két IMB P5-ös processzor dolgozik, hogy a kulcsfontosságú feladatok feldolgozását el tudja látni. A kereskedők közti különbségtételben továbbra is meghatározó szerepet fog játszani, hogy a tárolóegységeiket milyen megnövelt funkcionalitással kínálják.

A felhasználókat érintő piaci hatások:

·    Újra kell gondolni, milyen támogatási rendszer és alkalmazottak szükségesek az új tárolási környezetben.
·    A hatalmas méretű tárolókapacitás, amelyet a tároló „szövetbe” (NAS, SAN) konfigurálnak be, a katasztrófa elhárítás és az üzletmenet-folytonosság (Business Continuity, BC) megnövekedett összetettsége, valamint a törvényi előírások által diktált új követelmények meghaladják az adatbázis adminisztrátorok (DBA-k) és más jelenlegi tárolókezelési szervezetek képességeit.
·    Az ILM-ben, BC-ben, tárolókezelésben, biztonsági témákban, adatarchitektúrában és tároló „hasznosítási” menedzsmentben járatos tárolási csapatokat kell létrehozni.
·    Ezekben az új szervezetekben helyet kell kapniuk a különböző felhasználói szervezetek képviselőinek is.
·    A tárolási csapat látókörében benne kell lennie a vállalat minden tárolóegységének, ide értve a felhasználók személyi számítógépének „személyes” tárolóegységeit is.

A kereskedőket érintő piaci hatások:

·    Szolgáltatási lehetőségek adódnak a felhasználók támogatására az új, komplex tárolási környezet kialakításában és kezelésében.
·    Ebben akár beletartozhat a felhasználói tárolási követelmények - ideértve a multiplatform/multivendor tárolókezelést is – teljes vagy részleges kiszervezése.
·    További kiemelt szolgáltatást jelenthet az információ életciklus-kezelés és az üzletmenet-folytonosság fejlesztésében és végrehajtásában nyújtandó segítség.
·    A legfontosabb gyakorlati tudáshalmaz több felhasználó közti optimális elosztásával valós érték teremthető a szükséges szakértőkkel nem rendelkező felhasználók számára.

Stratégiai Tervezési Pozíciók (SPP-k): 2010-ig a tárolási összetett éves növekedési ütem (CAGR) 40% fölé nő. 2010-re a lemez/Mb ár 0,0002 dollár alá csökken. 2010-re a mágneses merevlemez (HDD) ár/teljesítmény a „Solid State” meghajtóké felett lesz.

Meghirdette Netreforgó programját az MHM Computer

Ennek keretében cég a Budapest VI. és  VII. kerület iskolásait egy nagyszabású számítógép – hulladék begyűjtő akcióra hívja, melynek keretében a fiatalok a cég Aradi utcai telephelyén leadhatják tönkrement, használaton kívüli számítógép alkatrészeiket. Ezzel felhívják a fiatalok figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés, illetve a hulladék újrahasznosítás  jelentőségére. A leadott alkatrészekért, számítógépes egységekért  kuponokat kapnak, melyeket az MHM Computer net-cukrászdájában beváltva, kedvükre szörfözhetnek a neten. Az akció tervezett megnyitója és egyben beharangozója a tanév utolsó hetében kerül megrendezésre, ahova az MHM Computer meghívja említett kerületek polgármestereit, tanintézményeinek vezetőit illetve a diákképviselet tagjait. A lomok átvételének első napja egybeesne a nyári szünet első napjával és maga az akció is kitartana a szünet végéig, azaz augusztus utolsó napjaiban érne véget.

A Prím kérdéseire kapott válaszok: az ügyfelek a tárolók távfelügyeletét is egyre jobban igénylik; a tároló rendszereket alkalmazó felhasználóknál a hozzáadott érték iránti igény is növekszik; az MHM tapasztalatai szerint az eladott tároló rendszerek kapacitása egy éves periódust alapul véve átlagban mintegy 70 %-kal növekedett.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05