Sony Ericsson első negyedév: lassult az üzletmenet

MTI Sajtóadatbank, 2008. április 24. 10:39

A japán-svéd Sony Ericsson, a nagyságra negyedik mobilkészülék-gyártó a világon, a tavalyi első negyedévinél kisebb nettó bevételt és adó előtti eredményt jelentett az idei első negyedévről szerdán.

A közepes és magas árú készülékek piaca lassulva nő ott, ahol a Sony Ericsson piaci jelenléte erős, főként Európában, és általában fékezi az értékesítést egyes alkatrészek hiánya, az eredmény növekedését pedig a több kutatási-fejlesztési kiadás. - Tavaly a Sony Ericsson arra összpontosított, hogy növelje jelenlétét az új piacokon, és csökkentse hagyományos ráutaltságát a telített európai piacra a drága készülékeknél. Ezt a stratégiát folytatjuk, és 2011-re a világ első három gyártója között akarunk lenni - mondta korábban a Sony Ericsson elnöke, Dick Komiyama.

A piacmegdolgozásnak ára van: a mostani első negyedévben a cég 22,3 millió készüléket adott el világszerte, nagyjából a március közepén megjelent előzetes vállalati becsléssel összhangban, de már csak 121 dolláros átlagos listaáron a tavalyi első negyedévi 134 euró és a tavalyi utolsó negyedévi 123 euró helyett. A értékesítés mennyisége 2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, de a szezonálisan indokolhatónál is jobban elmaradt a tavalyi utolsó negyedévi 30,8 milliótól.

A nettó bevétel a tavalyi első negyedévihez képest 8 százalékkal 2,702 milliárd euróra csökkent, és szintén messze elmaradt a tavalyi utolsó negyedévi 3,771 milliárdtól.

Az első negyedévi adózott eredmény 193 millió euró volt, a 150-200 millió eurós vállalati előrejelzés felső szélénél, de elmaradt mind a tavalyi első negyedévi 362 milliótól, mind az utolsó negyedévi 501 milliótól.

Az adózott eredmény 133 millió euróra fogyatkozott az egy évvel korábbi 254 millióhoz képest és a tavalyi utolsó negyedévi 373 millióról.

A cég világpiaci részesedése 8 százalékra csökkent a tavalyi utolsó negyedévi 9 százalékról.

A Sony Ericsson 373 millió eurós adózott eredményt ért el a tavalyi utolsó  negyedévben, többet a harmadik negyedévi 267 milliónál, de 16,5 százalékkal kevesebbet a 2006-os utolsó negyedévi 447 milliónál.

A negyedévben 30,8 millió készüléket adtak el, többet a harmadik negyedévi 25,9 milliónál, és 18,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 26 milliónál is. A növekedés üteme az év vége felé lassult, és mivel a fejlődő piacok megdolgozása miatt a növekmény ismét főleg az olcsó és közepes árú telefonokból származott, az átlagár 123 euróra csökkent az egy évvel azelőtti 146 euróhoz képest - habár kissé jobb volt a harmadik negyedévi 120 eurónál. Emiatt gyengült tovább az eredmény éves összehasonlításban, miután a tavalyi első félév végéig a sokkal nagyobb arányú mennyiségi növekedés még - habár egyre szerényebb és szerényebb mértékben - ellensúlyozta az átlagár csökkenésének hatását.

A bevétel 3,771 milliárd euróra nőtt a harmadik negyedévi 3,108 milliárdról, de kissé elmaradt a 2006-os utolsó negyedévi 3,782 milliárdtól, a beszámoló szerint ez az olcsóbb készülékekre való "stratégiai irányvétel" következménye. A cég piaci részaránya körülbelül 2 százalékponttal valamivel több mint 9 százalékra nőtt a negyedik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A világ tavalyi mobiltelefon-piacát több mint 1,1 milliárd készülékre becsülik a Sony Ericssonnál.

Tavaly egész évben a Sony Ericsson 103,4 millió készüléket adott el, 38,2 százalékkal többet, mint 2006-ban. A készülékei listaárátlaga éves átlagban 125 euróra csökkent 146 euróról. Az adózott eredménye 11,7 százalékkal 1,114 milliárd euróra nőtt 997 millióról, a bevétele 17,8 százalékkal 12,916 milliárd euróra 10,959 milliárdról.

Tavalyelőtt, 2006-ban a Sony Ericsson 997 millió eurós, rekord adózott eredményt ért el, közel háromszor többet a 2005-ös 350 milliónál.

A bevétel 51 százalékkal 10,959 milliárd eurós rekordra gyarapodott a 2005-ös 7,268 milliárdról. Rekord mennyiségű, 74,8 millió készüléket szállítottak, 46 százalékkal többet az egy évvel korábbi 51,2 milliónál, főleg a fényképezős és zenelejátszós készülékre, illetve a felzárkózó piacokra alapozva a sikert.

2006-ban 25 százalékos részesedéssel a második helyen állt a magyar mobiltelefon piacon a Sony Ericsson, közölte Wágner Tibor, a cég Közép-Kelet-európai igazgatója tavaly júniusban.

A magyar mobiltelefon piac 2006-ban 2,6-2,8 millió készülék volt szerinte. Az összes gyártó tavalyi, azaz 2007 első félévi értékesítését 1,2 millióra becsülte, ezen belül a Sony Ericsson 27 százalékra növelte piaci részesedését, mondta.

A Sony Ericssont 2001-ben alapították az Ericsson távközlésiberendezés-gyártó és a Sony szórakoztatóelektronikai vállalat addig gyengélkedő mobilkészülék-gyártó részlegének összevonásával.  A közös cég 2002-ben 241 millió eurós, 2003-ban 86 millió eurós adó utáni veszteséget szenvedett, először 2004-ben volt  nyereséges.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05