SAP vizeken az IBM-szakértő Polygon

Kovács Attila, 2008. május 2. 12:44

SAP és nagy informatikai szoftverek összekapcsolásához szükséges alkalmazások fejlesztésébe kezdett az IBM legnagyobb hazai partnere, a Polygon Informatikai Kft. A magyar cég maga is SAP vállalatirányítási rendszer (R/3 alapokon nyugvó mySAP All-in-one) bevezetése mellett döntött, a beruházást uniós pályázatból finanszírozta. Perneczky Zoltán, a bevezetést végző BCS Kft. kereskedelmi igazgatója szerint az SAP bevezetése rendhagyóan gyorsan, hét hónap alatt zajlott le, amely köszönhető annak, hogy a beruházó maga is informatikai vállalkozás, és a Polygonnál dolgozó felhasználók jelentős tapasztalattal rendelkeznek a struktúrájában hasonló rendszerek terén.

„A Polygon az ERP alkalmazásában megszerzett tudást felhasználja az SAP-t és más nagy informatikai rendszereket összekapcsoló, kiegészítő alkalmazások kifejlesztésére. A társaság pénzügyi és nagyvállalati szektorban meglévő ügyfélköre már jelezte igényét ezekre a megoldásokra” − jelentette ki Gál György ügyvezető igazgató. Számos, elsősorban banki ügyfél használ SAP-t számviteli, emberi erőforrás- (hr) és adminisztratív feladatok ellátására, miközben egyéb szolgáltatásaik más rendszereken futnak. Ezek között pillanatnyilag nincs, vagy alig van átjárás, pedig az adatok feldolgozására az SAP-n belül is szükség van. A cég úgy tervezi, a rendszerintegrációs fejlesztések révén két éven belül megtérül az SAP bevezetésébe fektetett tőke.

A Polygon Informatikai Kft-nek az IBM technológiák forgalmazása és népszerűsítése máig fő profilja. A cég emellett minden évben számos megbízásnak tesz eleget a szerverüzemeltetés, a rendszer-, szerver- és alkalmazásintegráció területén, és hardverek forgalmazásából is jelentős bevételre tesz szert. Tulajdonosa jelenleg hat magánszemély, akik a cég feladatainak megoldásában is aktívan részt vesznek. A társaság 2007-ben 4 milliárd forint árbevételt realizált, munkatársainak száma mintegy 100 fő.

Kulcsszavak: pályázat SAP Polygon

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09