Hálózati valóság

forrás Prim Online, 2008. május 23. 08:24

A héten megrendezett harmadik Interaktív Marketing (IMA) Konferencia központi témái idén a hálózati kommunikáció és a ”Network Reality” („Hálózati Valóság”) voltak. A Casa de la Música-ban tartott egynapos eseményen mintegy 200 kommunikációs szakember vett részt, a vendégek öt helyszín és több mint húsz különböző előadás, workshop és egyéb program közül választhattak. Az eseményt az Arcus Interactive Group és a Marketing & Média szervezte.

Mányai Csaba, az Arcus Interactive Group marketing igazgatója a "Network Reality"-ről, azaz a "Hálózati Valóságról" tartott előadást, amelynek keretében a 21. századi marketingben bekövetkező változásokról beszélt. Az előadó szerint ma már máshogyan kell használnunk a 'hagyományos' kommunikációs csatornákat, mint korábban, és a fogyasztókat sem "elérnünk" kell, hanem együtt kell működnünk velük, meg kell hallgatni: ők mit szeretnének. Mányai Csaba az internetet a 21. század legfontosabb médiumaként aposztrofálta a konferencián.

Az esemény másik fő előadója, Norm Johnston, a MindShare Interaction (EMEA)  társ-vezérigazgatója az internet robbanásszerű elterjedését emelte ki. Megtudhattuk, hogy az összes internetfelhasználó 92%-a rendelkezik szélessávú interneteléréssel, ami 10%-kal több 2007-ben, mint 2006-ban. Érdekes új jelenség a "Google-Mom": egy reprezentatív minta alapján a brit anyák 51%-a egynél több alkalommal internetezik naponta, 37% pedig minimum egyszer - mert össze tudják hangolni a "főzést" és a "laptopozást". A hirdetések motorja 2007-ben az internet volt, ami 41,3%-kal nőtt 2007-ben, míg a tv-ben, moziban, rádióban elköltött hirdetési volumen csökkent. Norm Johnston szerint szerint 2009-re az Egyesült Királyságban és Svédországban az internet meg fogja előzni a televíziókat: a Google hirdetési bevételei már ma felülmúlják a legnagyobb helyi tévétársaság, az ITV hirdetési bevételeit.

Markus Schödl, a ProSiebenSat.1 alelnöke „nem félti” a tévéket, ugyanakkor elmondta, Németország is felkészül az internetes jelenlétre. Hugo Llebres Vara, a madridi Media Contacts alelnöke paradigmaváltást említett a hagyományos reklám- és marketingügynökségek életében - az  interaktív jelenlét növekedését, és a fogyasztók nagyobb bevonását. Végvári Imre, az Arcus PR divízió vezetője és Parrag Krisztina, a Carnation ügyfélkapcsolati igazgatója az interaktív PR lehetőségeiről tartottak előadást, míg az Onlinet.hu képviselői a köztéri eszközök digitalizációjáról beszéltek az eseményen.

Az esemény érdekessége a Piacvezetők 2.0 beszélgetés volt, amelyen Szabó György, a Sanoma vezérigazgatója és Simó György, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese Magyarország online jövőjéről, médiapiaci trendekről, konvergenciákról és hirdetési megoszlásokról tartottak plenáris vitabeszélgetést.

Az egész napos konferencián - a gyakorlati ismeretek átadására - workshopokat tartott az ETARGET, az Arcus Search, a Microsoft Magyarország, az iwiw, a TV2, a Digitania, a Sanoma Újmédia-divízió, a Carnation, a Theridion Hálózatkutató, a Newzeus, a Blogtér, a Neo Interactive, az [origo] Zrt., a kirowski, a Hotdog és a ReVISION vállalatok képviselői is.

Részletes beszámoló az egyes előadásokról, workshopokról és programokról az IMA konferencia - neves szakmai bloggerek által készített - hivatalos blogján, a www.imakonferencia.hu/blog címen olvasható.

Kulcsszavak: marketing konferencia

Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak

A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék. 

2024. március 6. 19:24

Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával

A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.

2024. február 28. 20:26

Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért

Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.

2024. február 19. 11:29

Yettel: 89%-kal nőtt az adatforgalom az előző évi ünnepekhez képest

A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.

2024. január 3. 11:50

Újabb településeken válik elérhetővé a Vodafone gigabites internete

A közelmúltban 8 vármegye 71 településén végzett hálózatfejlesztési munkálatokat a Vodafone Magyarország, melynek köszönhetően november végétől újabb közel 180 ezer háztartásban lesz elérhető a szolgáltató 1 gigabit* sebességű vezetékes internetszolgáltatása. A fejlesztéssel a szolgáltató üzemeltetésében lévő vezetékes hálózatának 81%-án tapasztalhatják meg a Vodafone-ügyfelek az otthoni szórakozás élményét a nagykapacitású, szupergyors internettel és TV élménnyel.

2023. december 1. 09:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09