Párbeszédes oktatástechnika - Budapesten a Smart alapítója

Kovács Attila, 2008. június 24. 14:02

Új olcsó interaktív táblát dob piacra, kinevezte EMEA régiós vezetőjét a Smart Technologies. Egyebek között ezeket a bejelentéseket tette a budapesti közös Smart-LSK Hungary sajtótájékoztatón Nancy Knowlton, a párbeszédes oktatástechnika élenjárójaként ismert kanadai cég alapítója és elnök-vezérigazgatója.

A programozható interaktív táblák világpiacán 57, a hazai piacon 48 százalékos részesedéssel rendelkező Smart a világon eddig mintegy 800 ezer táblát értékesített, 75 százalékban az oktatásban. A hazai disztribútor LSK becslése szerint összesen 1500-2000 darabot értékesítettek eddig Magyarországon.

A ma bejelentett új olcsó Smart SB V280 típusú, 196 cm átló méretű interaktív tábla az eddig ismert SB 600-as sorozat tábláinál 30 százalékkal olcsóbb. Viszont nem lehet ujjal vezérelni. A tábla tetején elhelyezett kétkamerás érzékelő rendszer figyeli az interaktív felhasználást. A táblához tartozik (az árban benne van) a Smart Notebook szoftvere. További Smart termékeket is bemutatott Knowlton asszony: most jelenik meg a cég dokumentum-kamerája, ez év végén lesz elérhető a kifejlesztett új audió rendszer. Újdonság a vezeték nélküli mutató pálca, amelynek révén a tanár az osztályterem bármelyik részéről rámutathat a táblára. Új oktatási megoldások, tartalmak, az oktatók képzésének támogató eszközeit is kínálja a Smart.

Kérdésre válaszolva, Knowlton elmondta, hogy a cég EMEA térségben való működésének az erősítésére a közeljövőben összesen 40 főt kívánnak felvenni. Azt már az LSK ügyvezetője árulta el, hogy az SB V280 tábla nettó ára várhatóan 260-270 ezer forint lesz. Az is elhangzott, hogy kormányzati tervek szerint néhány éven belül mintegy 35 ezer interaktív tábla kerül hazai iskolákba, oktatási intézményekbe; közülük 15 ezer a következő hat hónap folyamán.

A sajtótájékoztató végén két esettanulmány ismertetésére került sor: Zsigmond Károly, a dunakeszi általános iskolában bevezetett interaktív táblák, Antalné Szabó Ágnes pedig a felsőoktatásban használt interaktív táblák sikeres alkalmazásait ismertette.

Kulcsszavak: Smart oktatás

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09