Megfontolja az NHH a negyedik mobilfrekvencia újbóli kiírását

MTI Sajtóadatbank, 2008. június 25. 08:26

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az érdekeltek és az érintettek július 16-i meghallgatását követően a verseny élénkítése miatt megfontolja a negyedik mobilfrekvencia újbóli pályáztatását, illetve dönt arról is, hogy mi legyen a 450 Megahertzes frekvencia sorsa - mondta Márton György, az NHH szóvivője.

Hozzátette: az NHH a júliusi meghallgatást azért szervezi, hogy tájékozódjon arról, mi a véleményük a piaci szereplőknek, illetve az érintetteknek a vezeték nélküli távközlésről, illetve a széles sávú szolgáltatásokról és verseny élénkítéséről.
A hivatal a meghallgatást követően dönt azokról a lépésekről, amelyekkel a vezeték nélküli távközlés és a széles sávú internet-szolgáltatások, ezen belül a mobil-internet területén a versenyt akarja élénkíteni. A szóvivő elmondta: a verseny élénkítésének egyik eszköze lehet a negyedik mobilfrekvencia kiírása, illetve a virtuális mobilszolgáltatás ösztönzése.

A meghallgatás szervezésének hátterében részben az is állhat, hogy az elmúlt hetekben több olyan hír is napvilágot látott, amelyek szerint egyes cégek megfontolnák a mobilpiacra lépést akkor, ha erre lehetőségük lenne. Legutóbb az Econet.hu tulajdonában lévő Externet nyilatkozott úgy a Portfolio.hu gazdasági hírportálnak, hogy esetleg vezeték nélküli telefonszolgáltatói licencért folyamodik, ha az erre vonatkozó mobil-pályázatot újra kiírja az NHH.

Kulcsszavak: NHH mobilhálózat

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09