A Microsoft befoltozza az XP SP3-at

Genda Csongor Zoltán, 2008. június 27. 08:14

A Microsoft kiadott egy javítást a nemrég megjelent XP-hez készített hármas számozású szervizcsomagjához, s ezáltal egy rendkívül kellemetlen hibát orvosolnak.

Pár héttel ezelőtt sokan arra panaszkodtak, hogy a Service Pack 3 telepítése után furcsa rendellenességeket észleltek, így egyesek az eszközkezelő kiürüléséről, mások a regisztrációs adatbázisban megjelent hibás bejegyzésekről számoltak be, megint mások pedig elmondták, hogy hálózati kártyájuk vált felismerhetetlenné. Később kiderült, hogy a furcsaságok a Symantec szoftvereivel felvértezett rendszereken jelentkeztek az SP3 bejátszása után. Ugyan a biztonságspecialista visszautasította a vádakat, hogy az ő programjai okoznák a hibát, a cég elkészített egy ideiglenes foltozást, most azonban a Microsoft is kiadta a hivatalos patch-et, amely megszünteti az összes problémát az érintett rendszereken.

szoftver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szakmai konferencián mutatkozik be a Quest IT felügyeleti szoftver

A díjnyertes Quest cég megoldásait mutatja be szakmai konferencián az amerikai szoftverház magyarországi képviseletét ellátó Ker-Soft Kft. szeptember 27-én 9 és 16 óra között a Larus étterem és Rendezvényközpontban.

2011. szeptember 24. 08:11

Dedikált e-könyv

Évek óta kísérleteznek az e-könyves világban a szerzői dedikálás megoldásával. Ez olyan terület, amelyben az e-könyv nem versenyezhetett a nyomtatott kiadványokkal. Egy kötet, benne az író saját kézírású ajánlása, nagy érték, nemzedékről nemzedékre megőrzik az ilyen becses darabot. Az elektronikus szöveg nem egy adott hordozóhoz köthető, hová is kerülne az autográf kézjegy? Nos, megvan a megoldás. A neve: Autograph Now.

2011. szeptember 18. 14:45

Az 50 legjobb iPhone alkalmazás – szórakozás

A játékok, utazással, életmóddal, zenével és fényképezéssel kapcsolatos iPhone alkalmazások után most bemutatjuk a Time szerkesztői által legjobbnak ítélt szórakozáshoz kapcsolódó applikációkat. (http://href.hu/x/fzym)

2011. szeptember 9. 10:14

Ingyenes tanulmány a hatékony call center üzemeltetéséről

A várakozási idő előzetes bemondásával jelentősen csökkenthető a call centerbe betelefonáló ügyfelek frusztrációja, de ha a közölt időtartam hosszabb, mint 5 perc, akkor nagy valószínűséggel elveszítjük az ügyfelet - többek közt ez derült ki a call és contact centerek területén immáron 15 éves építési és üzemeltetési tapasztalattal rendelkező NET’54 Üzleti Kommunikáció nemrég megjelent ingyenes tanulmányából.

2011. szeptember 7. 13:14

Számítási felhővel, érzékelőkkel és okostelefonokkal az ízletes mandarinért

A Fujitsu Limited és a Sowakajuen Co. Ltd. bejelentették, hogy megkezdték az infokommunikációs technológia mandarintermesztésben történő használatának helyszíni tesztelését Japánban. A projekt célja a kiváló minőségű, ízletes Arida Mikan fajtájú mandarin termesztésének támogatása.

2011. augusztus 28. 04:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09