Többmillió YouTube felhasználó adatait kell kiadnia a Google-nek

Kiss Ádám Zoltán, 2008. július 5. 16:04

Egy amerikai bíróság döntése értelmében a Viacom elleni szerzői jogi perben a Google-t a tulajdonában levő YouTube felhasználói adatok kiadására kötelezték, több nemzetközi jogvédő szervezet máris tiltakozik.

A pert még 2007 márciusában kezdeményezte a többek között az Music Television és Paramoun Pictures tulajdonosaként ismert Viacom. A médiaóriás szerint a YouTube pénzügyi sikerének nagy részét lopott anyagnak tulajdoníthatja, vagyis a leginkább az MTV-ről leszedett videóklipeknek. A per kezdetén mintegy 160 ezer jogtalanul feltöltött tételt neveztek meg kiindulási alapnak, és ezeket addig 1,5 milliárdszor tekintették meg a felhasználók. A per öt tétel körül forgott. Az első úgy alakította volna át a YouTube-ot, hogy a nagy cégek által feltöltött tartalmakat előbbre helyezi, ezt elutasították, akárcsak a másodikat, melyben a mintegy 50 ezer munkaórás YouTube rendszerkódot kérte a Viacom jobbítás céljából. A Viacom kérte még a műsorokat tartalmazó adatbázis, a jelszóval védett videók adatbázisának és a teljes oldallátogatási adatbázis kiadását. A védett videók anyagát nem, de a másik kettőt ki kell adnia a Google-nek, mint fő bizonyítékot az egymilliárd dolláros kártérítési perben. A működési és oldallátogatási adatbázis 12 GB-nyi adatát kiadni kötelező döntés hatalmas felháborodást váltott ki, hiszen ez már végfelhasználói IP-címeket és egyéb személyes adatokat is tartalmaz. A Google fellebbezett a döntés ellen, és a jogi folyamatban mostantól segítségre lelehet a gyakorlott civil jogvédő szervezetek személyében is, aki, mint az Electronic Frontier Foundation (EFF) azonnal tiltakoztak, és a bíróság döntését visszalépésnek minősítették a személyiségi jogok területén.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05