Ricoh és Java fejlesztői verseny Magyarországon is

forrás Prim Online, 2008. július 9. 13:42

Magyarországon idén először hirdetik meg a Ricoh és a Sun nemzetközi szintű közös fejlesztői versenyét. A verseny első szakaszában a szervezők a szakirányú egyetemek és főiskolák jelentkezését várják.

A Ricoh és a Java nemzetközi fejlesztői versenyét immár negyedik alkalommal rendezik meg. A pályázat évek óta nagyszerű lehetőséget kínál a felsőoktatási intézmények hallgatói számára az innovációs technológia fejlesztésére, látókörük szélesítésére. A megmérettetésre idén először a magyar felsőoktatási intézmények hallgatói is nevezhetnek. A verseny egyedülálló alkalom arra, hogy a pályázók két vezető nemzetközi technológiai vállalattal közösen dolgozhassanak, és programozói képességeiket a gyakorlatban is próbára tegyék.

A Ricoh Company és a Sun Microsystems által meghirdetett versenyfeladat egy innovatív Java alkalmazás megalkotása, mely Ricoh multifunkciós terméken (MFP) futtatható. A kiírás lényege, hogy a pályázók egy olyan megoldást fejlesszenek ki, mely segítségével egy irodai berendezésből, korlátlan lehetőségekkel rendelkező integrált rendszer hozható létre.

A pályázat első szakaszában - mely 2008. június 1-jétől november 20-ig tart - a szervezők olyan magyar felsőoktatási intézmények jelentkezését várják, ahol a pályázat témájához kapcsolódó szak működik, vagy ilyen jellegű oktatás folyik. A versenyre jelentkezni itt lehet.

A felsőoktatási intézmények hallgatói illetve hallgatói csoportjai az intézmények jelentkezését követően – 2008. szeptember 1-jétől november 20-ig – regisztrálhatnak majd a fent említett weboldalon.

A pályázók az első fordulóban egy országos megmérettetésen vesznek részt, melynek nyertese továbbjut a 2009. áprilisi londoni döntőbe. Az európai döntő győztes csapata, egyhetes San Franciscó-i utazást nyer, mely során részt vesz a JavaOne konferenciáján, ahol további szakmai tapasztalatra tehet szert. A díjak között szerepel még egy Ricoh Aficio GX2500 zselés nyomtató induló készlettel, négy darab Ricoh Professional GR Digital II fényképezőgép, valamint Sun SPOT Development Kit és Sun Microsystem ajándékcsomag. A pályázatra azért is érdemes jelentkezni, mert az országos döntőbe jutott 4 legjobb eredményt elérő csapat Ricoh Aficio MP2550 multifunkciós eszközt nyerhet felsőoktatási intézményének.

További kérdések esetén a Ricoh Hungary a java@ricoh.hu e-mail címen ad felvilágosítást.

Kulcsszavak: Ricoh-hu Sun-hu verseny

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05