Sharp az IFA-n: Fókuszban az LCD tévék és a prémium szegmens

forrás Prim Online, 2008. augusztus 29. 11:11

Az idei IFA kiállításon az LCD technológia úttörőjének és vezetőjének számító Sharp bemutatta a folyadékkristályos tévék új generációját, az AQUOS LC-XS1 termékcsaládot.

Ezek a készülékek új korszakot nyitnak az LCD televíziók történetében, hiszen páratlanok abban a tekintetben, hogy rendkívül vékony kivitel mellett (kb. 2,5 cm vastag a legvékonyabb, és 5 cm a legvastagabb pontnál) sikerült nagy képernyőméretet elérni, továbbá az eddiginél 50 százalékkal több színárnyalat megjelenítésére képesek, magas kontrasztarányúak és alacsony energiafogyasztású LCD panelekkel vannak felszerelve.

A folyadékkristályos tévék iránti kereslet folyamatosan szárnyal, és a Sharp előrejelzése szerint idén áttöri a százmilliós határt. Így az LCD tévék a globális tévépiacnak körülbelül a felét teszik ki. Az idei kereslet csak Európában 35 millió készülékre rúg. A folyadékkristályos technológia népszerűségét jól mutatja az is, hogy Nyugat-Európában 90 százalékos részesedéssel bír (GfK 2008). A német piackutató, a GfK szerint még mindig hatalmas potenciál van az LCD technológiában. A nyugat-európai háztartások 80 százaléka még nem rendelkezik LCD tévével. A háztartások 15 százalékában található egy LCD készülék, tehát óriási tér áll rendelkezésre a további növekedésre, főként ha figyelembe vesszük, hogy az európai háztartások átlagosan 1,9 tévékészülékkel rendelkeztek 2007-ben.

Kulcsszavak: IFA LCD TV Sharp

TV ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09