A GVH elmarasztalta a Magyar Telekomot és az Invitelt

Kovács Attila, 2008. szeptember 11. 14:29

Két távközlési vállalkozást marasztalt el a fogyasztókat megtévesztő hirdetéseik miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Közülük a Magyar Telekom (MT) 5 millió forintos bírságot kapott. Az Invitelt kisebb súlyú jogsértése miatt ezúttal csak elmarasztalta a versenyhatóság.

A Magyar Telekom Nyrt. 2007 februárjában széles körű reklámkampány keretében népszerűsítette Dupla Profit névre keresztelt mobiltelefonos díjcsomagját. A közzétett hirdetések vizsgálata során a GVH megállapította, hogy a távközlési szolgáltató a televíziós reklámjaiban és az óriásplakátjain közölt állításokkal megtévesztette a fogyasztókat. A MT azt ígérte ügyfeleinek, hogy a Dupla Profit díjcsomag választása esetén „a havidíj kétszerese lebeszélhető”. A kedvezmény igénybevételéhez azonban egyéb feltételeknek is teljesülni kellett: a fogyasztónak két évre szóló hűségnyilatkozatot kell tennie; a lebeszélhetőség csak a belföldi irányba indított hívások esetén érvényesíthető; a belföldi irányba indított hívás forgalmi díjának fele veendő számításba a lebeszélhetőség vonatkozásában; a reklámkampány idején (és azt követően 2007 májusának végéig) a díjcsomag igénybevételéhez minimum két darab T-Mobile magyarországi előfizetés volt szükséges. A szolgáltató televíziós reklámjai és az óriásplakátok esetében ezek az információk a GVH megítélése szerint nem voltak teljes körűen észlelhetőek a fogyasztók számára. A bírság összegének meghatározásakor a GVH figyelembe vette, hogy a jogsértéssel érintett időszak nem volt hosszú, a fogyasztók pedig a szerződés megkötése előtt valamennyi feltételt megismerhették. Súlyosbító körülménynek bizonyult, hogy a piac meghatározó szereplőjéről van szó, a hirdetések széles fogyasztói körhöz jutottak el, és a MT az elmúlt években többször kapott elmarasztalást a GVH-tól a fogyasztók megtévesztése miatt.

A GVH vizsgálta az Invitel Távközlési Zrt. reklámtevékenységét is. A társaság 2007 nyarán és ugyanezen év őszén ADSL csomagjait népszerűsítette. A hirdetések vizsgálatakor kiderült, hogy a kampány több hirdetése is megtévesztő volt. A reklámok nem megfelelően tájékoztattak arról, hogy a hirdetett áron csak hűségnyilatkozat aláírása után érhető el a szolgáltatás és hogy a hirdetett kedvezményes ár a hűségnyilatkozatban vállaltnál rövidebb ideig érvényes. A GVH-vizsgálat megállapította továbbá, hogy a „Komfort ADSL 8 M” elnevezésű szélessávú internet csomaggal az ígért 8 Mbit/s letöltési sebesség nem érhető el, a tényleges adatátviteli sebesség ennél 15-20 százalékkal alacsonyabb. Bár az Invitel hirdetései alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, a GVH a – a feltárt jogsértés kiterjedtsége, tovább az eljárás alá vont jogsértést elismerő nyilatkozata, együttműködése, a jövőbeni jogsértés kiküszöbölése érdekében tett lépéseire tekintettel – nem tartotta szükségesnek bírság kiszabását.

A GVH az esetek kapcsán is felhívja figyelmet arra, hogy amikor a reklámozó eldönti, hogy a termék lényeges tulajdonságainak közlésébe bocsátkozik, akkor ezt - a GVH véleménye szerint -  úgy kell megtennie, hogy a fogyasztók az egymással összefüggő, egymástól elválaszthatatlan feltételeket egyidejűleg a reklámból megismerhessék.

Kulcsszavak: GVH Magyar Telekom Invitel

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Yettel: Új országos rekord született

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven – kereskedelmi szolgáltatását, amit a rekordkísérletben résztvevők egy országon átívelő, a mobilhálózat által összekapcsolt közös zenéléssel ünnepeltek meg. A mobiltársaság törökbálinti székházában és az ország több pontjáról 5G-hálózaton kapcsolódtak a helyszínek, és így a résztvevők egy új, hivatalosan is regisztrált országos rekordot állítottak fel.

2024. március 26. 17:11

A HONOR Magic6 Pro elérte a DXOMARK legmagasabb pontszámát

A HONOR Magic6 Pro lett a világ legjobb fényképezős okostelefonja, ugyanis a DXOMARK kamerarangsorának az élén végzett. A figyelemre méltó, 158-as DXOMARK pontszámot elérve a HONOR Magic6 Pro bizonyítottan az okostelefonos fényképezés új mérföldköve. Ez az elismerés rávilágít arra, hogy a HONOR továbbra is elkötelezett az okostelefonok fejlesztése iránt: egyszerre feszegeti a technológia határait és kínálja a legjobb élményt a felhasználóknak.

2024. március 20. 14:18

A legolcsóbb mobilokból a legjobbakat a boomerek veszik a Rejoynál

Bár sokan azt gondolhatják, hogy a felújított készülék piacterén főleg a legolcsóbb készülékeket keresik a magyar vásárlók, a Rejoy.hu-nál gazdára találó készülékek kétharmada közép vagy felső árkategóriájú, és csak egyharmada alsó kategóriás. Míg összességében a kilencvenes években született vásárlók rendelik a legnagyobb tudású, így legmagasabb árú mobilokat a Rejoytól, a baby boomer és X generációs vásárlók a belépő szintű készülékekből választják maguknak a legjobbakat.

2024. március 16. 12:18

A HONOR még izgalmasabbá teszi a tavaszt

Végre megérkezett a tavasz, ami meleget, szép időt és persze több lehetőséget jelent! Ezek kihasználásához pedig a HONOR most pár hasznos alkalmazást ajánl, amik segítenek a maximumot kihozni most, hogy végre ki lehet mozdulni otthonról – de akkor is, ha maradnánk.

2024. március 14. 19:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05