15 százalékos elbocsátás és termeléscsökkentés a Micron-nál

Milkovits Gábor, 2008. október 12. 08:54

A Micron memóriacsip-gyártó bejelentette, hogy a világgazdaságot és azon belül az iparágat sújtó válság miatt kénytelen elbocsátani munkaerejének 15 százalékát, illetve csökkenteni NAND flash-gyártását.

A Micron különösen nehéz helyzetben van, mert miközben a globális pénzügyi válság erőteljesen sújtja általában a technológiai cégeket, a NAND flash termékeket gyártó társaságok a magas beruházásigények és az éles árverseny miatt már egy ideje amúgy is igen nehéz helyzetben vannak. A Micron az utolsó hét negyedévben folyamatosan veszteségekről volt kénytelen beszámolni, amelyek a 2008 márciusában zárult pénzügyi évben például elérték az 1,6 milliárd dollárt, míg csak az idei harmadik negyedévben 344 millió dollárra rúgtak. A leépítések mellett a cég 20 százalékkal csökkenti a vezetők fizetését, illetve a termelést is leállítja egyes üzemeiben.

Az első leállításra kerülő üzem az Idaho-beli Boise-ben található félvezetőgyártó egység, amely körülbelül 35 ezer NAND flash lapot állít elő havonta. Ez mostantól kiesik majd a termelésből, ami nemcsak a Micron-t érinti negatívan, az üzem ugyanis nagy mennyiségben szállít az Intel-lel közös IM Flash Technologies vállalat részére is. A karcsúsítások költségeit mintegy 60 millió dollárra teszi a Micron, jövőre viszont 175 milliárdos megtakarítást remél az intézkedésektől.

Kulcsszavak: Micron +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09