Ericsson: a szélessáv jövője - kamionba zárva

Kovács Attila, 2008. október 21. 19:02

Október 21-én budapesti Infoparkban állomásozó „Full Service Broadband” kamionon az Ericsson négy területen (mobil szélessáv, LTE, IPTV (IMS, Mobil TV, MeOnTV), GPON infrastruktúra) élő példákon keresztül mutatta be a legújabb mobil és vezetékes szélessávú infrastruktúrát, és az erre építhető szolgáltatásokat.

Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója a sajtó képviselői előtt elmondott köszöntőjéből kiemelhetők a következők.
A berendezések multimédia kapcsolata növekszik. A szélessávú technológiák közül a „mobile broadband” emelkedik legsikeresebben. Fontos irány: a jövőben egyetlen közös elérési hálózat lesz, sokféle szolgáltatással. Az IPTV terén az Ericssonnak előnyére szolgál a Tandberg megvétele és az, hogy a vállalat saját IPTV köztesszoftvert (middleware) fejlesztett ki. Az IMS a közeljövő távközlési hálózatok szabványa. Az Ericsson LTE (Long Term Evolution) technikai megoldásának szabványosítása folyik, még 3-5 kell ahhoz, hogy globálisan felfutó szolgáltatás legyen. Úttörő megoldásoknak számít az Ericsson által kidolgozott első 10 gigabites GPON for IPTV, illetve az első VDSL2 „outdoor” megoldás.

Migráció a hosszú távú jövőbe – LTE

A mobil szélessáv Magyarországon már a kisebb településeken is kibontakozóban van, a szolgáltatók egyre nagyobb lefedettséggel és növekvő sebességgel léptek elő internetszolgáltatóvá. Ma a 14,4 Mbps letöltési sebességgel működő HSPA technológiánál tartunk, és a további fejlődési lépcsők 21 Mb/s és 42 Mb/s sebességet biztosítanak 5 Mhz spektrumban. A mobil szélessáv fejlődésének következő lépése, az LTE, amelynek már első verziójában 150 Mbps a sebesség 20 MHz széles frekvenciatartományban.

Az Ericsson multistandard rádiós (Multi-Standard Radio, MSR), azaz a több rádiószabványt egyetlen egységben egyszerre kiszolgálni képes berendezését, az RBS 6000 rádió-bázisállomást  is bemutatta a kamionos roadshow során. Az RBS 6000-rel megoldódik a mobil szélessáv migrációs dilemmája: a meglévő HSDPA hálózatok továbbra is kiemelkedő minőségben üzemeltethetők és további bevételi forrásokat biztosítanak, nincs szükség a még nem kiforrott, szoftverrádiós technológiai váltásra.. 

IPTV és infrastruktúrája


Az Ericsson-kamionban információt kaphattak az érdeklődők a Magyarországon is jól ismert EDA - szolgáltatói Ethernet portfólió elemeiről. Ezek között található az EDA1200 kis- és közepes kapacitású ADSL2+, VDSL2 valamint optikai és elektromos FE/GE pont-pont hozzáférési rendszerről;  EDA1500 nagy kapacitású GPON optikai hozzáférési rendszerről, amelynek központi oldali eleme az akár 7000-nél is több előfizetőt is képes kiszolgálni;

Az Ericsson IPTV megoldása, amely a tévé infrastruktúra területen piacvezető Tandberg Television vállalat felvásárlásával vált teljessé, a technológia lehetőségeit kihasználva nagyon sok további kényelmi eszközt biztosít a tévézők számára, és jelentős előnyöket biztosít a szolgáltatóknak. Az bemutató a világon elsőként kifejlesztett IMS alapú IPTV rendszernek is helyt adott. Elhangzott: az IMS segítségével az Individual TV Experience (Egyéni TV-élmény) jövőképe tömeges, piaci realitássá válhat. AZ IMS vezérel mindenféle multimédiával kapcsolatos kommunikációt. Lehetőséget ad a sok különféle gyártótól származó eszköz média megosztására akár az otthonon kívül (például zeneszám letöltése mobilra az otthoni rendszerekről). A multimédia és a kommunikációs szolgáltatásokban rejlő újszerű lehetőségeket is bemutatta be az Ericsson-kamion, az IMS, IPTV és a DLNA által összekapcsolt otthon segítségével.

Kulcsszavak: Ericsson Ericsson-hu UMTS IPTV

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09