Nem lesz Vista az Asus Eee-n?

Milkovits Gábor, 2008. október 23. 08:35

Jerry Shen, az Asus vezérigazgatója azt nyilatkozta a sajtónak, hogy nem terveznek Vista operációs rendszerű Eee PC-t forgalmazni, inkább megvárják a Windows 7 kiadását, és a Linux mellett azt telepítik majd a következő generációs mini-laptopokra.

A kijelentést persze többféleképpen is lehet értelmezni: a Vista-utálók nyilván úgy gondolják, hogy az Asus nem tartja elég jónak a szoftvert ahhoz, hogy az Eee-re előre telepítsék. Ugyanakkor az is ésszerű magyarázatnak tűnik, hogy a mostani Eee-hardver az, ami nem igazán tud megfelelni a Vista igényeinek, a cég következő generációs netbook-jai viszont már minden bizonnyal a kétmagos Intel Atom-mal, vagy még nagyobb teljesítményű processzorral készülnek majd. Mire azonban ezek nagyobb mennyiségben napvilágot látnak, addigra elvileg a Windows 7 is készen áll majd, amely egyébként nagyrészt a Vistán alapul, így ha minden jól megy, nem követel majd nála sokkal komolyabb hardvert. Ez pedig azt jelenti, hogy a későbbi Eee modelleken fölösleges lesz az a mostani taktika, hogy egy régebbi Windows-t kelljen telepíteni rájuk, azaz a Vista helyett egyből jöhet a Windows 7.

Ami még igazán érdekes az interjúval kapcsolatban az az, hogy Shen 2009 közepére teszi a Windows 7-alapú Eee masinák megjelenésének időpontját, holott a Microsoft hivatalos menetrendje szerint az új Windows csak valamikor jövő év végén vagy 2010 elején érkezik. Nem világos, hogy vajon Shen tud-e valamit, amit a többség nem és most kikotyogta, vagy pedig egyszerűen csak tévedett. Annyit még mindenesetre elmondott az Eee jövőjével kapcsolatban, hogy az Asus netbook-ok sosem lépik majd át a 10” mérethatárt, illetve, hogy az első érintőképernyős modellek a jövő év elejére várhatók.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09