3000 főt tervez elbocsátani a Xerox

Milkovits Gábor, 2008. október 25. 09:13

Miközben az Apple és a Microsoft kedvező üzleti eredményekről számolt be a napokban, a Xerox tovább gazdagítja azon technológiai cégek sorát, amelyeket érzékenyen érint a mostani globális pénzügyi válság.

A Reuters értesülése szerint a társaság az elkövetkező hat hónap során munkaerejének 5 százalékát, mintegy 3000 embert tervez elküldeni a hatékonyság növelése érdekében. A lépéstől azt remélik, hogy jövőre 200 millió dollárt tudnak majd általa megtakarítani. Az elsősorban nyomtatókat gyártó vállalat az ágazatban tapasztalható keresletcsökkenés miatt a vártnál rosszabb üzleti eredményt jósol az idei utolsó negyedévre, amitől részvényeinek árfolyama 4,5 százalékpontot esett a tőzsdén. A Xerox ugyanis most kiadott közleményében 34-36 centes részvényenkénti profittal kalkulál, miközben az elemzők minimum 40, de inkább 43 centre számítottak.

Pedig a társaság egyáltalán nem szerepelt rosszul a harmadik negyedévben: ha csekély mértékben is, de nyeresége és forgalma egyaránt növekedett a tavalyi év azonos időszakához képest. A cég bevételeinek döntő hányadát a printerekhez kapcsolódó szolgáltatások és termékek adják, és ezen a területen nagyjából 3 százalékos volt a gyarapodás. Ugyanakkor intő jel, hogy magukból a készülékekből már az említett időszakban is 3 százalékkal kevesebbet sikerült eladniuk, mint egy évvel korábban, márpedig ez jelenti minden egyébnek az alapját. Anne Mulcahy vezérigazgató a Reuters-nek úgy nyilatkozott, hogy a fentiek miatt van szükség az elbocsátásokra, illetve, hogy a korábban megcélzott 40 cent feletti részvényenkénti profit belátható időn belül nem lesz elérhető.

Kulcsszavak: Xerox +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09