Értékes számítógépeket loptak a PTE Biofizikai Intézetéből

MTI Sajtóadatbank, 2008. október 29. 08:11

Értékes, speciális kártyákkal felszerelt, öt év kutatási adatait tároló számítógépeket loptak el a napokban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Biofizikai Intézetéből, a kár tízmillió forint.

Grama László, az intézet adjunktusa beszámolt arról, hogy az ismeretlen elkövetők a mikroszkópos laborba törtek be, onnan vittek el berendezéseket az azokhoz tartozó, mikroszkópokat vezérlő kártyákkal, továbbá a merevlemezeken rögzített, sejtek és sejtekből izolált fehérjék vizsgálatával kapcsolatos alapkutatási adatokkal együtt. Hozzátette: a kutatási eredmények kilencven százalékáról készült biztonsági másolat, így azok nagy része nem veszett el, a kártyák pótlása ugyanakkor milliókba kerül, azokat pályázati források elnyerése nélkül az intézet nem tudja beszerezni.

 Mártonfalvi Zsolt egyetemi gyakornok arról szólt, hogy a speciális kártyák és az emberi test sejtműködésének jobb megértését célzó kutatási adatok önmagukban eladhatatlanok, de hiányuk miatt hónapokig nem tud dolgozni az ezzel foglalkozó szakembergárda. Megjegyezte: bíznak abban, hogy a rendőrség elfogja az áruk eszmei értékéről mit sem tudó tolvajokat, vagy a számítógépek és a kártyák megtalálója értesíti az intézetet, s visszaadja az ellopott berendezéseket.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05