A vállalatok 85 százaléka használ nyílt forráskódú szoftvert

Kiss Ádám Zoltán, 2008. november 17. 21:30

A Gartner felmérése szerint a cégek túlnyomó része, 85 százalékuk használ nyílt forráskódú szoftvert, míg a fennmaradó 15 százalék is ilyen alkalmazások telepítését tervezi a közeljövőben.

A Gartner 274 különböző méretű észak-amerikai, európai, ázsiai, valamint csendes-óceáni vállalkozást vizsgált meg szoftverhasználat szempontjából május és június között. A nyílt forráskódú szoftverek meglehetősen nagy elfogadottsága mögött a cégek szerint egyszerre több ok is áll. Az egyik legfontosabb szinte minden megkérdezett vállalat esetében az anyagi tényező volt. Ez egyszerre rövid és hosszú távú kérdés, hiszen nem elég megvásárolni a fizetős programokat, azokat időnként frissíteni kell, és a nagyobb frissítések ára az eredeti szoftverárhoz mérhető költséget jelenthet. Már amennyiben tervezhető, mert ez az anyagi probléma másik része, a jövőre háruló beláthatatlan frissítési költségek. Kiemelten kezelték ugyanakkor a vállalakozások a szellemi tulajdon kérdését. Érezhető volt a nyílt forráskódú programok esetében a más jogainak esetleges nem tudatos megsértésétől való félelem, ami könnyen oda vezethet, hogy az ingyenes alkalmazás mégsem ingyenes. A válaszadók ugyanakkor szinte egyáltalán nem érezték úgy, hogy az ilyen szoftverek biztonsági kockázatot jelentenének a vállalat számára, ami egyértelműen a bizalom növekedését jelzi a szektor iránt.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05