Megmentették a Qimondát

Genda Csongor Zoltán, 2008. december 22. 18:27

Az Infineon tulajdonába tartozó Qimonda megmenekült a csődtől, ugyanis több forrásból is támogatást kap a vállalat.

Az Infineon vezetői egy hónappal ezelőtt találkoztak a német gazdasági miniszterrel, hogy állami segítséget kérjenek a haldokló csipgyártó számára. Az elektronikai konszern 13 ezer alkalmazott utcára tételét helyezte kilátásba abban az esetben, ha nem kapják meg az életben maradáshoz szükséges összeget. Most úgy tűnik, fellélegezhet a csipgyártó, ugyanis összesen 325 millió eurót kap három forrásból. Szászország 150 millióval járult hozzá a mentőakcióhoz, az anyavállalat 75 millió euróval támogatja leányát, és egy portugál pénzintézet is 100 millió euró hitelt ítélt oda a Qimondának. Az elektronikai konszern reményei szerint rövidesen megkapják az állami kezességet egy újabb 280 milliós kölcsönre is. A mostani mentőcsomag révén lehetőséget kap a vállalat a talpra állásra, a belső gazdasági helyzet stabilizálására és az új 46 nanométeres Buried-Wordline technológia bevezetésére.
A Qimonda már egy teljes éve anyagi gondokkal küzd, ugyanis az utóbbi időben rengeteget esett a memóriacsipek ára, ezért óriási veszteséget kellett elkönyvelnie a vállalatnak. A most megszavazott pénzügyi mentőcsomag azonban valószínűleg megmenti a csődközeli helyzetbe került csipgyártót.

Kulcsszavak: Infineon +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09