Az internet beelőzte az újságokat

Genda Csongor Zoltán, 2008. december 26. 20:11

Az Egyesült Államokban élők számára az idei évben először az internet fontosabb hírforrássá vált, mint a nyomtatott lapok, főképpen a fiatalabbak körében örvend nagy népszerűségnek a web.

2008-ban a tengerentúlon a világháló vált a második legfontosabb információforrássá, a lakosság 40%-a rendszeresen látogat online magazinokat, hogy tudomást szerezzen a hazáját érintő és a nemzetközi eseményekről. 2007-ben még csupán az állampolgárok 24%-a használta erre a célra az internetet - derül ki a Pew Research Center tanulmányából. Az idei esztendőben a webnek először sikerült visszaszorítania a napilapokat az USA-ban, ahol az emberek 35%-a olvas valamilyen újságot. A televízió továbbra is megőrizte vezető szerepét, a népesség 70%-a számára ez a legkedveltebb hírközlő médium. A fenti számadatok az átlagértéket jelölik, teljesen más eredményeket kapott azonban a piackutató intézet a fiatalok hírszerzési szokásait illetően. Míg tavaly még csupán a 30 év alattiak 34%-a informálódott a netről, addig mára ez az érték elérte az 59%-ot, s ugyanennyien jelölték meg a tévét is, tehát a két médium ugyanolyan nagy népszerűségnek örvend az ifjabb nemzedék körében.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05