Elmarasztalt TvNetWork, bírság nélkül

Kovács Attila, 2009. január 9. 14:56

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint megtévesztette a fogyasztókat a TvNetWork Nyrt. távközlési szolgáltató, amikor kedvezményt ígért az elektronikus számlázásra áttérő ügyfeleinek – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozás bírságot nem kapott, mert jogsértése csekély súlyú volt és intézkedéseket tett a káros hatások mérséklésére.

A társaság ellen amiatt indított a GVH vizsgálatot, hogy megfelelő tájékoztatást adott-e ügyfeleinek a kábeltelevízió szolgáltatás díjának megfizetéséről. A TVNetWork 2007. április 6. és május 31. között megtartott akciót népszerűsítő szórólapján a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon adott tájékoztatást arról, hogy a meghirdetett akciós ár annak függvényében változik, a fogyasztó milyen úton, átutalással vagy csekkes fizetéssel teljesíti díjfizetési kötelezettségét. A társaság a reklámban azt közölte, hogy csekkes fizetés esetén a fogyasztónak a szórólapon feltüntetett árhoz képest további 200 Ft-ot kell havonta fizetnie. Ennek a jogszerű érvényesítéséhez azonban a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően (NHH-bejelentés) kellett volna módosítania az Általános Szerződési Feltételeket (ÁSZF), amely nem történt meg.

A TvNetWork az internetes honlapján arról tájékoztatta a fogyasztókat, hogy 2007. július 1-től elektronikus számlát fognak kapni, s akik eddig csekken kapták havi számlájukat és 200 Ft-os pluszköltséget fizettek, azok megtakaríthatják az eddigi 200 Ft-os számlázási díjat, összesen évi 2.400 Ft-ot. A szolgáltató viszont 2007. július 1-től nem módosította az általa elképzelteknek megfelelően az ÁSZF-et; ebben az időszakban jogszerűen nem tudta érvényesíteni a 200 Ft-os számlázási díjat, nem fogalmazta meg világosan és egyértelműen, hogy a 200 Ft-os havi (azaz az évi 2.400 Ft-os) megtakarítás lehetősége csak azon fogyasztók számára nyitott, akik esetében kifejezetten felszámításra került a 200 Ft-os számlázási díj, azaz az a díj, amelyet egyébként a TvNetWork jogszerűen nem is alkalmazhatott. Az eljárás alá vont nem kizárólag azokat a fogyasztókat kereste meg, akik ilyen díjat fizettek, hanem a fogyasztók széles körét, akik oly módon értelmezhették a tájékoztatást, hogy aki eddig csekken fizette a díjat, de átáll az elektronikus számlára, annak havi 200 Ft-tal csökken a díja. Ez azonban nem felelt meg a valóságnak. A vállalkozás más szórólapjain is jogsértő tájékoztatást adott az elektronikus számla igénybevételének lehetőségével és az ezzel elérhető díjkedvezménnyel kapcsolatban.

A GVH nem tartotta szükségesnek bírság kiszabását, mivel a megtévesztés a gazdasági versenyt csekély mértékben veszélyeztette, a TvNetWork elismerte a jogsértést és intézkedést tett hatásainak mérséklése érdekében.

A 2000-ben alakult TvNetWork fő tevékenysége a vezetékes távközlési szolgáltatás. A cég 2001 májusában kezdte meg az internet szolgáltatást három megyében, amelyet 2002-ben az internet alapú, ún. VoIP technológiájú telefonálással egészített ki. 2003-ban elindította az ugyanerre a technológiára épülő „hagyományos” kábeltelefonos, valamint kábeltelevízió szolgáltatását. Jelenleg öt megyében és Budapesten nyújt telekommunikációs szolgáltatásokat.

Kulcsszavak: TvNetWork GVH jog

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05