Totális e-mail megfigyelés a briteknél

Genda Csongor Zoltán, 2009. január 11. 10:12

Egy Európai Uniós direktíva szerint Nagy-Britanniában az internetszolgáltatók kötelesek lesznek eltárolni a lakosok elektronikus levelezését.

A kormány utasítására március 15-től a szolgáltatóknak egy teljes éven keresztül meg kell őrizniük az ország területéről kiküldött és fogadott e-maileket, hogy szükség esetén a későbbiekben azokba belenézhessenek a hatóságok. Az adatvédelmi szervezetek azonban arra figyelmeztettek, hogy egy ilyen lépés komoly belső feszültségeket szülhet. A telekommunikációs vállalatokkal való együttműködés jegyében az állam elkülönített 28 milliárd eurót az adatmegőrzéssel járó többletköltségek fedezésére. A projekt ellenzői hangot adtak azon véleményüknek, miszerint ezt az összeget hasznosabban is el lehetett volna költeni, mondjuk az adatbiztonság növelésére lehetett volna fordítani. Az adatvédők elítélték a kormányprogramot mondván, hogy eme nagyszabású adatgyűjtéssel az állampolgárok alapvető alkotmányos jogait sérti meg a kormány. A hatóságok álláspontja szerint az email-ek megőrzése révén hatékonyabban fel tudják majd venni a harcot a terrorizmussal szemben.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05