50 éves a Canon tükörreflexes fényképezőgép

Kiss Ádám Zoltán, 2009. január 11. 20:48

A Canon most ünnepli tükörreflexes SLR fényképezőgépei megjelenésének 50. évfordulóját. A cég a Canon Flex 1959. májusi bevezetése óta gyárt először hagyományos, majd digitális tükörreflexes fényképezőgépeket, a cég eddig világszerte több mint 50 millió SLR-t értékesített.

Az EOS 650-es modell és az EF sorozatú (elektronikus fókuszálás) objektívrendszer megjelenésével 1987-ben megszületett az EOS-sorozat. Ebben a rendszerben a fényképezőgép és az objektívek nem a korábbi típusoknál megszokott mechanikus, hanem elektronikus módon kommunikálnak egymással. Az EOS sorozat és az EF objektívek igen népszerűnek bizonyultak: a Canon több mint 40 millió EF objektívet értékesített világszerte, amelyből 10 milliót az elmúlt 3 évben gyártott. A fényképezés terén bekövetkezett radikális változás hátterében a filmesről a digitális technológiára való áttérés áll.

Az EOS 300D 2003. szeptemberi bemutatása jelentette az igazi áttörést, mivel ez a modell volt az első kedvező áron kínált digitális tükörreflexes fényképezőgép, amellyel a Canon a fogyasztók szélesebb rétegét célozta meg. Ez a típus szinte azonnal népszerű lett, míg a profi EOS-1 sorozatú fényképezőgépeket és EF-objektíveket a világ hivatásos sajtó- és sportfényképészei használják. A Canon napjainkban is folytatja fejlesztéseit. Az új EOS 5D Mark II modell az első olyan fényképezőgép, amely Full HD minőségű filmek rögzítésére is alkalmas, így számtalan új lehetőséget teremt a fotóriporterek és hírfotósok számára.

Kulcsszavak: Canon kamera

Fényképezés ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09