9 százalékos visszaesés várható idén a mobilpiacon

Milkovits Gábor, 2009. január 25. 07:21

A Nokia prognózisával összhangban a Strategy Analytics (SA) piackutató is 9 százalékos visszaesést jósol az idei évre a teljes globális mobiltelefonos piacra vonatkozóan, ami azt jelenti, hogy 2001 óta ez lesz az első csökkenést produkáló esztendő.

Az SA szerint különösen az első félévben lesz igen gyenge a kereslet a mobilok iránt, a válság miatt hitelfelvételre képtelen kereskedők ugyanis először, jobb híján, igyekeznek meglévő készleteiket értékesíteni, azaz kevesebb új készüléket rendelnek a gyártóktól. A végfelhasználók pedig a bizonytalan helyzetben nem szívesen ruháznak be új mobiltelefonba; a helyzeten állítólag az amúgy szokásosan nagy forgalmat jelentő kínai újév sem sokat segít. A számszerű prognózis 1,08 milliárd mobiltelefon eladásával számol 2009-ben, szemben a 2008-as 1,18 milliárddal. A recesszió ráadásul már 2008 utolsó negyedében megkezdődött, amikor is 10 százalékkal kevesebb készüléket adtak el, mint egy évvel korábban, de még az egyébként hagyományosan gyengébb harmadik negyedévet is sikerült alulmúlni.

A mobiltelefonos piac 1983-as hivatalos megszületése óta ezelőtt mindössze egyetlenegyszer, 2001-ben csökkent a kereslet a mobiltelefonok iránt. Akkor azonban az első mobiljukat vásárlók száma továbbra is nőtt, így az ágazat hamar magához tért, most viszont nem nagyon vannak már ilyen tartalékok, vagy ha vannak, akkor olyan térségekben, ahol a legolcsóbb és így legkevesebb nyereséget hozó készülékeket veszik.

Kulcsszavak: Nokia mobiltelefon trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05