Több száz új munkahelyet teremt Miskolcon a Vodafone

forrás Prim Online, 2009. január 30. 18:05

A Vodafone Magyarország májustól Miskolcon hozza létre a vállalat Regionális Ügyfélszolgálati Központját (Regional Customer Service Centre). A városban több mint háromszáz új munkahelyet teremtő központ előreláthatólag másfél-két év múlva működhet teljes kapacitással.

A Vodafone így a nehéz gazdasági környezet, a recesszió ellenére idén növeli magyarországi összalkalmazottainak számát, amely a szintén jelentős bővítés előtt álló  - a Vodafone Csoport közös pénzügyi folyamatait és ügyleteit kezelő - Vodafone Szolgáltató Központtal (VOCH) együtt a közeljövőben megközelíti a kétezer főt.

„Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a fővárosban bővítsünk, hanem a munkanélküliséggel küzdő régióban is újabb munkalehetőségeket teremtsünk” – mondta Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. „Miskolcon a helyi egyetem magas szakmai színvonala miatt hosszú távon biztosított a jól képzett munkaerő-utánpótlás, fontos szempont továbbá, hogy Miskolc egyedi befektetői környezetet kínál, hiszen kedvezményekkel és rugalmas hozzáállással segíti a letelepülni szándékozókat. A befektetői környezet vonzó eleme többek között az egyetem és az a tény is, hogy már több sikeres informatikai vállalkozás működik itt” – tette hozzá.

„Végre látszik annak az eredménye, amiért az elmúlt években dolgoztunk. Tavaly a Financial Times fdi magazinjának szakértői Miskolcot a külföldi tőkebefektetők számára kiemelten vonzó helyszínné nyilvánították, mai bejelentésünk pedig ennek már kézzelfogható bizonyítéka” - mondta Káli Sándor. A polgármester a Vodafone megjelenésével arra számít, hogy a közelmúltban előkészített új iparterület iránt is tovább nőhet az érdeklődés.

Az új struktúrának köszönhetően a miskolci központ a későbbiekben más Vodafone-országok hasonló igényeinek kiszolgálására is alkalmas lehet, hasonlóan a már jelenleg is ilyen feladatokat ellátó Vodafone Szolgáltató Központhoz (VOCH).

Az új Regionális Ügyfélszolgálati Központban nyíló munkalehetőségekre jelentkezni az allasmiskolc.hu@vodafone.com e-mail címen lehet.

Kulcsszavak: Vodafone-hu munkaerő

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09