YouTube a tévéképernyőn

Genda Csongor Zoltán, 2009. február 2. 21:09

A közeljövőben a televízió képernyőjét is meghódítja majd a világ legnépszerűbb videómegosztó portálja, a YouTube. A Google már tárgyalásokat folytat ez ügyben a gyártókkal.

Chad Hurley, YouTube-alapító a Focus magazinnak adott interjújában kijelentette, az a cég célja, hogy lehetővé tegyék, hogy a felhasználók minden lehetséges platformról elérhessék a webkettes portált, legyen szó számítógépről, mobiltelefonról, konzolról vagy tévékészülékről. A lap értesülései szerint az üzemeltető már felvette a kapcsolatot az olyan nagy gyártókkal, mint a Sony és a Panasonic, hogy megoldják a videós oldal televízióra való implementálását. Ennek az egyetlen előfeltétele egy internetkapcsolattal rendelkező tévé, ilyeneket azonban szép számban mutattak be az idei CES elektronikai kiállításon. A Google leányvállalata már kifejlesztette a Wii-re és a PlayStation 3-ra optimalizált interfészt, ezt pedig előreláthatólag rövidesen a televíziós verzió fogja követni. A gyártókkal folytatott tárgyalásokról és a debütálás várható dátumával kapcsolatos konkrétumokról nem beszélt a YouTube-alapító.

Kulcsszavak: YouTube televízió

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09