Asus Eee 1000HE: kapható az első netbook kétmagos Atom-mal

Milkovits Gábor, 2009. február 3. 07:11

Az Asus hivatalosan forgalomba hozta Eee 1000HE mini-laptopját, amely a cég szerint a világon az első olyan netbook, ami az Intel kétmagos Atom N280-as processzorával van felszerelve.

A kétmagos Atom N280 órajele az N270 1,6 GHz-e helyett 1,66 GHz, az előoldali busz 553 MHz-es helyett 667 MHz-es lett, míg az integrált grafikus csip is megújult az Intel GN40 formájában. Szakértők szerint a fő változást éppen ez utóbbi jelenti, a mostani Atom-alapú netbook-ok grafikus teljesítményére ugyanis sokan panaszkodnak, erről pedig a 945GSE lapkakészlet tehet. A két CPU-processzormagtól ugyanakkor nem lehet majd olyan számottevő javulást remélni az összteljesítmény terén, mint a komolyabb lapkák esetében.

Maga az Asus Eee 1000HE egyébként 10” hátsó LED-es képernyővel, 160 GB-os merevlemezzel, WiFi-vel, Bluetooth-al, illetve az Asus „Super Hybrid Engine” technológiájával van felszerelve, mely utóbbi a CPU teljesítményét szabályozza aszerint, hogy éppen mire van szükség, ily módon energiát spórolva meg. A kétmagos Atom szintén energiatakarékosabb elődjénél, így a gép akkumulátora egyetlen feltöltésével akár 9 és fél órát tud működni. A készülék Amerikában 399 dolláros árért előrendelhető.

Kulcsszavak: ASUS Asus Asustek notebook

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09